Hogy áll most a jogerősen elítélt bűnöző, Czeglédy Csaba újabb pere?

Czeglédy Csaba, Gyurcsány Ferenc
Szeged, 2018. március 5. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A bíróság harminc napra elrendelte Czeglédy előzetes letartóztatását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt március 1-jén engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, az ügyészség pedig ismét indítványozta előzetes letartóztatását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Több mint hatmilliárdos költségvetési csalás vádjával áll évek óta bíróság előtt Czeglédy Csaba, Gyurcsány Ferenc - korábban jogerősen elítélt - bűnöző ügyvédje. Egyelőre még nem született elsőfokú ítélet sem az ellene folytatott perben. Hol tart most az ügy?
Vágólapra másolva!

Még tavaly decemberben kezdődött el az a per a Kecskeméti Járásbíróságon, mely több szállal kötődik a Czeglédy Csaba ellen folyamatban lévő ügyhöz. Abban a perben nagy összegű, 6 milliárd forintos költségvetési csalással vádolják Gyurcsány Ferenc ügyvédjét. Az új ügyben Czeglédy az ügy érdekeltjeként volt jelen a tárgyaláson - írta a Mandiner.

Gyurcsány és pártja ügyvédjét, bizalmasát még 2017 nyarán vette őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Czeglédy sokáig letartóztatásban volt, majd a 2018-as választások előtt mentelmi jogának köszönhetően néhány órára ki tudott kerülni a rácsok mögül.

Czeglédy egy évvel később, az EP-választások idején is kihasználta a mentelmi jogot, akkor maga a Demokratikus Koalíció dobott neki mentőövet azzal, hogy feltették őt a párt listájára.

Ezzel pedig Gyurcsány bizalmasa időt nyert, hiszen így jócskán elhúzódott az ellene indult bűnügy: az azóta már szabadlábon védekező politikus-ügyvéd volt a vezetője a Human Operator Zrt.-nek, annak a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cégnek, amely ellen költségvetési csalás és gazdasági bűncselekmények miatt indult eljárás.

Czeglédy Csaba 6 milliárdos áfacsalási ügyében még nem született ítélet Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Bűnszervezet, Czeglédy vezetésével

A vádirat szerint a 2011-től működő, a korábban egyszer már adócsalásért jogerősen elítélt Czeglédy Csaba által irányított bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő közvetítésével foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A Human Operator Zrt. két alvállalkozó közbeiktatásával – melyek teljesítési segédként összesen nyolc iskolaszövetkezetet vontak be – jelentős létszámú munkaerőt közvetített Magyarországon működő cégeknek.

Az ügyészség szerint a foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem vagy csak részben vallották be, és elmulasztották befizetni.

A vádhatóság szerint az alvállalkozókat és a szövetkezeteket ténylegesen a Human Operator Zrt. irányította, így a vád szerint a bűnszervezet több mint hatmilliárd forint kárt okozott az állami költségvetésnek. Az ügy tárgyalása jelenleg is zajlik a Kecskeméti Törvényszéken.

Az „ördög ügyvédje"

Czeglédyt később az „ördög ügyvédje" botránnyal is összefüggésbe hozták a hatóságok, ez a per szintén folyamatban van. Az „ördög ügyvédje" blog hozta nyilvánosságra a 2019-es önkormányzati választások előtt a Borkai-ügyet. Pikáns, szexuális felvételek láttak napvilágot, valamint olyan információkat lebegtettek meg, amelyek korrupcióról szóltak. Miután az oldal elkezdte kihozni a botrányos részleteket, fotókat és videókat az ismert adriai hajóútról, az érintettek feljelentést tettek a rendőrségen. Az előzetesen beharangozott korrupciós bizonyítékokat és Borkaiék drogfogyasztását alátámasztó anyagokat később semmi nem igazolta. A DK-s ügyvédet és társát kilenc rendbeli, különleges személyes adattal való visszaéléssel vádolják.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Mivel Czeglédyt sokmilliárdos adócsalással is vádolják, ami miatt hosszú börtönéveket is kaphat, a Vas Vármegyei Ügyvédi Kamara felfüggesztette Gyurcsányék ügyvédjének kamarai tagságát.

Busás megbízások Gyurcsányéktól

Írtunk arról is, hogy a Czeglédyhez köthető ügyvédi irodát már 2019 novembere óta foglalkoztatják a Gyurcsány embere által vezetett Újbudán. Az önkormányzat ügyvédi megbízási szerződésekben foglalt ügyekben, többek között peres eljárásokban, okiratszerkesztésben kéri ki az ügyvédi iroda segítségét, valamint munkajogi tanácsadást is adnak az önkormányzatnak.

Arról pedig az Origo számolt be, hogy pár nappal 2022 karácsonya előtt közel 12 millió forintos szerződést kötött Gyurcsány pártjának parlamenti képviselőcsoportja Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával: a szerződés szerint június végéig, vagyis fél évig kell jogi tanácsokat adnia a párt képviselőinek. Értesüléseink szerint Czeglédy bő fél éven belül második alkalommal volt befutó, májusban hasonló tárgyban és összegben állapodtak meg a felek.