Cseh Katalin és Donáth Anna továbbra is a magyar diákok ellen harcol

DONÁTH Anna Júlia; Cseh Katalin
Budapest, 2019. május 26. Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetője (b) és Donáth Anna Júlia, a párt alelnöke, mandátumot szerző képviselők a Momentum Mozgalom eredményváró rendezvényén a Dürer Rendezvényházban az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A dollárbaloldal EP-képviselőinek kezdeményezésére az Európai Parlament továbbra is politikai zsarolásként törvénytelenül vissza akarja tartani a magyar diákoknak, oktatóknak és kutatóknak járó uniós pénzeket – közölte a Fidesz. Mint ismert, Cseh Katalin és Donáth Anna momentumos EP-képviselők mindent elkövetnek azért, hogy a magyar diákok és oktatók ne vehessenek részt az Erasmus-programban. 
Vágólapra másolva!

Az Erasmus+-program 2021-2027-es végrehajtásáról szóló jelentésről szavazott az Európai Parlament keddi plenáris ülésén Strasbourgban. Bocskor Andrea, a Fidesz EP-képviselője a témával kapcsolatban hangsúlyozta:

"Felháborító, hogy míg az Európai Bizottság is elismerte, hogy Magyarországon nincs gond a jogállamisággal, és elkezdte az eddig jogtalanul visszatartott források kifizetését, addig az európai parlamenti képviselők - a magyar dollárbaloldal kezdeményezésére - továbbra is teljesen törvénytelen módon a magyar diákokat, oktatókat és kutatókat akarják büntetni" - hívta fel a figyelmet a politikus.

Mint ismert, Cseh Katalin és Donáth Anna momentumos képviselők mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a magyar diákok és oktatók ne vehessenek részt az Erasmus-programban.