Így őrzik a brutális támadással gyanúsított szélsőbaloldali terroristát - videó

Vágólapra másolva!
Bemutatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) a sajtó képviselőinek a fogvatartottak elhelyezését a Gyorskocsi utcai fogdában, így cáfolva a szélsőbaloldali terroristák bűnöző ismerősei és ügyvédei, valamint a magyar dollármédia által terjesztett hazugságokat. 
Vágólapra másolva!

Ahogy megírtuk, a 39 éves olasz Ilaria Salis és a német Anna Christina Mehwaldot azzal vádolja az ügyészség, hogy részese volt (német társaival) a tavaly februári budapesti brutális szélsőbaloldali támadásnak. Februárban szó szerint embervadászatot folytattak Budapest utcáin a nemzetközi szélsőbaloldal aktivistái. Bűnszervezetben való részvétel miatt a 30 éves Tobias Edelhoffot, a hírhedt német szélsőbaloldali terrorrohamosztag, a Hammerbande kiképzőjét már elsőfokon el is ítélték három év fegyházra, ő elismerte a támadást. Elvtársai még tagadnak.

A BVOP most azért mutatta meg a börtönkörülményeket, mert a szélsőbaloldali hvg hazugságokat terjesztett A Budapesten raboskodó olasz antifasisztát patkányokkal, poloskákkal és bunkó őrökkel teli börtönben őrzik a volt cellatárs szerint" címmel megjelent cikkében (jellemző, hogy a szélsőbaloldali terroristát egyszerűen antifasisztának nevezve mentegetik).

Íme a Hír TV videója: