Postán küldte a drogot egy budapesti díler, hogy elkerülje a lebukást - videó

Kábító küldemények,
Vágólapra másolva!
Postán küldött vásárlóinak dizájnerdrogokat egy férfi, hogy ne bukjon le. A rendőrök azonban épp egy XI. kerületi posta előtt bilincselték meg, miközben több tucat csomagot készült feladni.
Vágólapra másolva!

A Magyar Posta jelezte a rendőröknek, hogy valaki február óta különböző fővárosi postákról rendszeresen ad fel vidéki címekre gyanús küldeményeket. A szakértők kimutatták, hogy

a csomagok néhány gramm új pszichoaktív anyagot, illetve egyéb kábítószereket tartalmaztak.

A feladóhoz csupán egy bankszámlaszám volt köthető, a rendőrök ez alapján kezdték meg a nyomozást.

Megállapították, hogy a díler egy álnéven bérelt, V. kerületi lakást használ a drogok tárolására, adagolására és csomagolására.

Az eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján a rendőrök

december 11-én egy XI. kerületi posta előtt fogták el, ahol épp 26 csomagot adott fel.

A férfihoz köthető három belvárosi lakást átkutatták, melynek során még több drogot, a porciózáshoz használt kellékeket, illetve számítástechnikai eszközöket foglaltak le.

A férfi elfogásáról és a házkutatásról videó is készült, amely megtekinthető a Youtube-on.

A 48 éves B. Csabát a budapesti rendőrök

új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását.

A díler vásárlói többnyire álneveket használtak, ezért az azonosításuk érdekében a Országos Rendőr-főkapitányság vette kézbe a nyomozást.

Eddig nyolc fogyasztót azonosítottak, akikkel szemben az illetékes vármegyei rendőr-főkapitányságok folytatják az eljárást.

Ugyanilyen módon juttatta el vevőinek a webshopon keresztül megrendelt drogokat évekkel ezelőtt egy másik budapesti férfi, aki szintén nem kerülhette el a lebukást.

Forrás: Police.hu