Orbán Viktor: Ukrajna gyors felvétele beláthatatlan következményekkel járna

ORBÁN Viktor, Orbán Viktor miniszterelnök
Budapest, 2023. december 13. Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről szóló kormánypárti országgyűlési határozati javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. december 13-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A számokat figyelembe véve abszurd, nevetséges és komolytalan az ukrán uniós csatlakozás, Ukrajnát lehet és kell segíteni, de nem lehet ezért tönkretenni Magyarországot - mondta Orbán Viktor kormányfő az Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről szóló kormánypárti országgyűlési határozati javaslat szerdai parlamenti vitájában. 
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor kormányfő az országgyűlési beszéde elején közölte, üdvözli, hogy érdemi vita folyik Ukrajna uniós tagságáról. Bár egy európai sorskérdésről van szó, de az EU-ban inkább fejjel megyünk a falnak - tette hozzá. Orbán Viktor közölte, hogy Ukrajna tavaly jelezte csatlakozási szándékát, majd négy hónap után tagjelölti státuszt kapott. Az utóbbinak rögzített feltételei vannak. Az 1973-as első bővítés óta a kérelem és a tagjelölti státusz között általában 3-4 év telt el - ismertette a kormányfő.

Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugat-balkáni országoknak is éveket kellett várniuk a tagjelölti státusz elérésére, és még további éveket a tárgyalások megkezdésére. Ukrajna négy hónapot várt. Mindez egy leplezetlen részrehajlás, és ez lerombolja az uniós intézmények tekintélyét - mondta Orbán Viktor.

A kormány álláspontja, hogy Ukrajna gyors felvétele beláthatatlan következményekkel járna, és nem szolgálja Magyarország és az Unió érdekeit.

Orbán Viktor: Ukrajna gyors felvétele beláthatatlan következményekkel járna, és nem szolgálja Magyarország és az Unió érdekeit Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Egyetlen feltétel sem teljesült

Orbán Viktor szerint az uniós intézmények azt kérik, hogy Ukrajna gyors csatlakozásával a saját szabályainkat se tartsuk be. Úgy adták meg Ukrajna tagjelölti státuszát, hogy nem teljesítette a megszabott feltételeket - tette hozzá.

Ha megnézzük, hogy áll Ukrajna ügye, akkor a részrehajlóan működő bizottság szerint sem teljesült 7 feltételből 3, de ha jobban megnézzük a hét feltételt, akkor egyetlen területen sem történt előrehaladás.

Orbán Viktor rámutatott arra, hogy az ukrán kormány nemzetbiztonsági okokból szinte felszámolta a vélemény- és sajtószabadságot. Egy háborúban álló ország esetében ezt nem lehet kifogásolni, de nem lehet azt mondani, hogy Ukrajnában érvényesül a sajtószabadság - tette hozzá. A most elfogadott kisebbségi törvény esetében sem látunk világosan.

2015-ben vették el a magyaroktól és a többi nemzeti közösségtől azokat a jogokat, amelyek korábban megvoltak. Nem új törvényt kérünk, hanem a 2015 előtti szabályozást.

Nem tudjuk, mekkora Ukrajna területe és népessége

Ukrajna jelenleg is háborúban áll, és nem volt példa arra, hogy az EU egy olyan országgal kezdene tárgyalásokat, amely háborúban áll - mondta a kormányfő.

Brüsszel igent akar mondatni valamire, aminek nem tudjuk a hatásait - ismertette a kormányfő. Már két területen (fuvarozás, mezőgazdaság) látszanak azok a problémák, amik Ukrajna tagságával járnának.

"Nem tudjuk, mekkora Ukrajna területe és népessége" Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

190 milliárd eurós extra kiadást jelentene a hétéves költségvetésnek Ukrajna felvétele - mondta Orbán Viktor egy friss német becslésre hivatkozva. Az agrártámogatások esetében 93 milliárd eurós költség jelentkezne - tette hozzá.

A kormányfő rámutatott arra is, hogy nagyrészt amerikai haszonként jelentkezne az agrártámogatások ukrajnai megjelenése, mert az ottani földek jelentős része már amerikai tulajdonban van.

Ukrajnát lehet és kell segíteni, de nem lehet ezért tönkretenni Magyarországot - mondta a kormányfő. Az ukrán uniós tagság elvetése össznemzeti ügy, és a baloldalt is arra kérte a kormányfő, hogy támogassák a kormány álláspontját. Ukrajna uniós csatlakozásának az ideje még nem jött el - zárta Orbán Viktor.

Kocsis Máté: Újfent egy ügy, melyben nem táncolhatunk úgy, ahogy a brüsszeli elit fütyül

Ukrajna uniós csatlakozása ügyében sem táncolhatunk úgy, ahogy a brüsszeli elit fütyül - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a témában benyújtott kormánypárti országgyűlési határozati javaslat szerdai parlamenti vitájában. A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője az előterjesztők nevében mondott felszólalásában az Európai Bizottság Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatos javaslatát előkészítetlennek, megfontolatlannak és időszerűtlennek nevezte.

Kocsis Máté: Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Hangsúlyozta, számos megválaszolhatatlan kérdés van az ukrán csatlakozással kapcsolatban:

Kijelentette: a kormánypárti határozati javaslat világossá teszi, hogy "felelőtlenül, átgondolatlanul nem szabad beleugrania Magyarországnak ebbe a kalandba". "Újfent egy ügy, melyben nem táncolhatunk úgy, ahogy a brüsszeli elit fütyül, nem birodalmi direktívákra, hanem konszenzusra lenne szükség, de ez ma hiányzik Európában" - fogalmazott Kocsis Máté.

Fidesz: Ukrajna-lázban ég a brüsszeli vezetés, felelőtlen ígérgetések hangzanak el

Ukrajna-lázban ég a brüsszeli vezetés, felelőtlen ígérgetések hangzanak el, de az Európai Unió biztonsági érdekeiről és a bevándorlás okozta krízishelyzetről, a növekvő antiszemitizmusról és terrorveszélyről azonban jelenleg nincs érdemi párbeszéd - fogalmazott Zsigmond Barna Pál, a Fidesz vezérszónoka. Azt hangsúlyozta,

A brüsszeli vezetés eddig semmilyen válságot nem kezelt jól - fogalmazott a képviselő, aki szerint előkészítetlen és meggondolatlan a tervezett intézkedéscsomag. Hozzátette: nem érdemekre alapuló, hanem politikai alapú bővítési javaslat született. Kitért arra is: Brüsszelben is elismerik az Ukrajna felvételével járó kockázatokat, de azt állítják, hogy ezeket vállalni kell. Hangsúlyozta: Ukrajnában statárium van érvényben, a jogállami keretekről vagy a koppenhágai kritériumokról "még érintőlegesen sem beszélhetünk", "Ukrajnában ma nem értelmezhető a többpárti demokrácia és a média függetlensége", az ország a világ egyik legkorruptabb állama, ahol sorozatos támadásokat indítottak a kisebbségi jogok ellen.

Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára: Ukrajnában ma nem értelmezhető a többpárti demokrácia és a média függetlensége Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A képviselő felvetette: a menekültek támogatása, a pénzügyi jellegű és a katonai segítség keretében összesen mintegy 85 milliárd eurót adott Ukrajnának az Európai Unió, a következő EU-csúcson pedig úgy növelnék jelentősen ezt az összeget, hogy a korábban juttatott források felhasználásáról sem áll rendelkezésére pontos információ. Zsigmond Barna Pál azt hangsúlyozta:

Egy ilyen nagy ország csatlakozása mások elől venné el a helyet, átrendezné az eddig megismert uniót - hangsúlyozta a Fidesz vezérszónoka, mondván, a szomszédos állam termékei elfoglalnák az agrárpiacainkat, Ukrajna elvonná a nekünk jutó forrásokat, kevesebb helyünk lenne az Európai Parlamentben, a magyar gazdaság versenyhátrányba kerülhetne. Frakciója nevében elítélt és visszautasított minden Magyarországra nehezedő politikai és pénzügyi nyomást, ami szuverén álláspontunk megváltoztatását kívánja kikényszeríteni.

98 százalék nem kér Ukrajna csatlakozásából

Dömötör Csaba, a Miniszterlelnöki Kabinetiroda államtitkára a vitában elmondta, hogy 280 ezer nemzeti konzultációs ívet küldtek vissza, és ez azt mutatja, hogy nagyon magas lesz a végső szám.

Nacsa: Gyurcsány kiadta az álláspontot

Nacsa Lőrinc, a KDNP vezérszónoka azt mondta, a magyar parlament példát mutat, sehol az Európai Unióban nem tudnak máshol nyíltan és őszintén beszélni, vitázni Ukrajna csatlakozásáról, a brüsszeli bürokraták és a nyugat-európai politikai elit fél ettől a vitától. Felidézte a baloldali pártoknak az elmúlt másfél évben Ukrajnáról tett kijelentéseit, majd azt kérte: "bárcsak egyszer Magyarországot védenék olyan vehemensen", ahogy Ukrajnát; bárcsak egyszer Magyarországról beszélnének olyan szépen, ahogy Ukrajnáról teszik, és bárcsak egyszer Magyarország mellett állnának ki olyan hevesen, ahogy ezt Ukrajnával kapcsolatban tették.

Nacsa Lőrinc: Gyurcsány kiadta az álláspontot Forrás: MTI/Soós Lajos

Közölte,

Nacsa Lőrinc álságosnak nevezte, amikor egy DK-s képviselő aggódik a határon túli magyarokért, akiktől minden forrást, támogatást és szavazati jogot elvennének. Azt mondta, a szerdai vitában arra számít, hogy a brüsszeli bürokraták és az amerikai demokraták hangját fogják hallani ahelyett, hogy a magyar emberek érdekei mentén vitatkoznának.

Négy óra alatt nem volt egyetlen érve sem a baloldalnak

Nacsa Lőrinc, a KDNP képviselője az előterjesztők nevében végül úgy fogalmazott, hogy sehol az unióban nem volt vita az esetleges ukrán uniós tagságról.

A képviselő köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vesz abban a humanitárius akcióban, amivel az ukrán menekülteket segítik. Nacsa rámutatott arra, hogy Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője is csak az amerikai demokrata párti álláspontot közvetítette.

Az Önök aggodalmának a tárgya az volt, hogy Zelenszkij elnök a hivatalában maradhat-e, vagy nem - ismertette a KDNP képviselője.