A Magyar Nemzet összefoglalója szerint a kormányfő a videóban 5+1 fontos közelmúltbeli eseményt idézett fel. Elsőként megemlítette a magyar labdarúgó válogatott veretlen kijutását az Európa-bajnokságra, a második pont a „Ninja kormány vs. Brüsszel" címet kapta. Ebben a kormányfő a nemzeti konzultáció kitöltésének fontosságát hangsúlyozta, majd a harmadik pontban kitért a Magyarországon legutóbb befejezett, eddigi legnagyobb hadgyakorlatára, az Adaptive Hussars 23-ra, amelyben elismeréssel szólt a Magyar Honvédség teljesítményéről.
Ezután gratulált holland jobboldali szövetségesének, Geert Wildersnek a választási győzelméhez. Kiemelte ezután, hogy
sikerült a kormánynak letörnie az inflációt, végül a videó zárásaként a havazás miatti káoszról tett említést.