Késsel rabolt ki egy gyereket egy férfi Kaposváron

Vágólapra másolva!
Fegyveres rablás miatt tartóztattak le egy hajléktalan férfit Kaposváron, miután késsel fenyegetett meg egy kamaszt azért, hogy pénzt szerezzen tőle.
Vágólapra másolva!

Az ötvenes éveiben járó hajléktalan férfi szeptemberben a kaposvári buszpályaudvaron pénzt kért a nála alacsonyabb és gyengébb fiataltól.

A fiú közölte vele, hogy nincs pénze. A férfi nem adta fel, sőt, fenyegetésképpen még egy kést is előrántott. A kamasz megijedt, és ezer forintot adott oda a férfinak,

aki észrevette, hogy aprópénz is van a gyereknél. A fiú azt is, 200 forintot is odaadta.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A hajléktalan férfi ezután

elmenekült a helyszínről, azonban nem jutott messzire, mert a kaposvári rendőrök térfigyelő kamerák felvételei alapján rövid időn belül azonosították és elfogták.

A férfi letartóztatását a bíróság ügyészi javaslatra elrendelte.

A kaposvári ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását javasolta azzal, hogy a bíróság egyúttal rendelje el egy korábbi felfüggesztett büntetésének letöltését.

Szintén Kaposváron, az egyik élelmiszerüzleten egy idős férfi megelégelte a sorban állást, és késsel a kezében érte el, hogy a többi vásárló előre engedje.

Néhány évvel ezelőtt pedig egy miskolci iskola előtt tartotta rettegésben a diákokat egy kéregető férfi, több gyereket ki is rabolt.

Forrás: Ügyészség