Ismét Magyarországra látogat a török államfő

Vágólapra másolva!
Magyarországra látogat Orbán Viktor miniszterelnök egyik legfőbb szövetségese, Recep Tayyip Erdogan török elnök. Az idei év különösen jelentős a török–magyar kapcsolatokban, ugyanis száz évvel ezelőtt, 1923-ban írtuk alá a barátsági és együttműködési szerződést, mellyel hivatalosan is diplomáciai kapcsolat jött létre a két ország között.
Vágólapra másolva!

Gazdasági kapcsolatok, valamint politikai és diplomáciai kérdések, köztük az izraeli háború és Törökország európai uniós kapcsolatai – ilyen témák merülhetnek fel hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan budapesti tárgyalásai során. A török elnök a Magyar–Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács ülésére érkezik a magyar fővárosba, ám török sajtóértesülések szerint kétoldalú tárgyalásokat is folytat majd. A kormányfő mellett Novák Katalin köztársasági elnök is fogadja Erdogant – számolt be az Anadolu Agency török állami hírügynökség.

Híradások szerint a magyar–török gazdasági kapcsolatok új szintre léphetnek, ugyanis a két ország közös célja, hogy

az idei év első felében elért 3,3 milliárd dolláros kereskedelmet hatmilliárd dollárra növelje.

A budapesti tárgyalások során pedig arról is szó lesz, hogyan lehetne elérni a tízmilliárd dollárnyi volument.

Törökországból több termék is érkezik hazánkba, köztük pamut, vas- és acéláruk, gépjárművek, valamint különböző ipari gépek és eszközök. Magyarország szintúgy fontos kereskedelmi partnere Ankarának: kazánokat, más ipari gépeket és eszközöket, vegyi anyagokból készült termékeket, valamint gépjárműveket is vásárol Törökország hazánktól. Statisztikai adatok szerint a török import évente átlagosan 8,8 százalékkal növekszik.

A török lapok kiemelték: 2002 óta mintegy 112 millió dollár értékben fektettek be hazánkban a török vállalatok, ám a magyar befektetések is egyre növekszenek a szövetséges országban: az elmúlt mintegy húsz évben 29 millió dollár értékben irányult közvetlen befektetés Törökországba. Hazánkban mintegy ötszáz török vállalat működik.

Előzetes jelentések szerint energiaügyi egyeztetésekre is sor kerül Budapesten, ugyanis várhatóan jövő évtől már Törökországból is érkezhet földgáz hazánkba.

A felek kitérhetnek továbbá a gázszállításhoz és -tároláshoz szükséges törökországi infrastruktúra fejlesztésére is, mely a hazai gázimport szempontjából is kulcsfontosságú: a Törökországon áthaladó Török Áramlaton keresztül hazánkba is érkezik cseppfolyósított földgáz.

A magyar–török együttműködés a kétoldalú kapcsolatokon túl a nemzetközi politikában is kiemelkedő: Törökország tagja a Türk Államok Szervezetének, melyben hazánk megfigyelői státussal rendelkezik - írja a Magyar Nemzet.