Lottóházak története – a legnépszerűbb tárgynyeremény ismét boldog tulajdonost keres

Vágólapra másolva!
Nyeretlen szelvény gazdájából nyertes lakástulajdonos – 50 év után a főnyereményen túl lakásért is izgulhatnak a szerencsevadászok, ugyanis visszatért a lakásnyeremény. Budapesten egy közel 110 millió forint értékű, penthouse-jellegű lakás várja azokat, akik a szelvényük feladásakor Játékoskártyájukat is használják.
Vágólapra másolva!

A lottóházak sikertörténete 1957-ben indult, majd közel 20 évig tartották lázban a lottó szerelmeseit. A lakások mellett ugyanakkor értékes nyeremények is gazdára találtak a havonta tartott tárgynyeremény sorsolások alkalmából. A tárgynyeremény sorsológömbjét legelőször 1957. április 5-én pörgették meg, több mint hétmillió szelvényt tartalmazott. A tárgynyeremények között többek között zongora, étkészlet, zeneszekrény vagy éppen személygépkocsi állt. Az első különsorsolás főnyereményéért, egy Wartburg 311-es gépkocsiért tolongtak az emberek.
A sorsolásokat hétről hétre óriási tömeg követte figyelemmel, megteltek a kultúrházak és a szabadtéri színpadok lelátói, teltházas volt a mozi és a strand is. A legelső tárgynyeremény sorsolást a MEDOSZ, vagyis a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Móricz Zsigmond kultúrotthonában tartották, ahol az első négy hét lottószelvényei közül sorsolták ki a nyerteseket.
1957-től majdnem a hetvenes évek közepéig a tárgynyeremény-sorsolás legértékesebb tételei az ingatlanok voltak. Az első Lottóház a budapesti Margit körúton épült, a társasház minden lakásába lottónyertesek költöztek. A hatvanas évek során tucatjával épültek meg a vidéki lottóházak is. Ebben az időszakban összesen 505 lakás, 224 családi ház és üdülő talált gazdára az Ötöslottó játékosai között, akik 3 forint 30 filléres szelvényükkel lettek az öröklakás tulajdonosai.
Az első budai lottóház után Pesten épült a következő. 1959-ben a Múzeum körút 9. alatt kezdődött meg az építkezés. A 24 lakásos társasház közel 2 évig épült. Az első pesti lottóotthont 1958. május 2.-án sorsolták ki, és volt olyan nyertes, aki többszáz kilométerre a fővárostól, a helyi lap hasábjaiból tudta meg, hogy budapesti, kétszoba-hallos öröklakást nyert.

Forrás: Szerencsejáték Szrt.

Az utolsó lottóház lakásait 1972 és 1973-ban húzták ki. Az azonnal költözhető, új építésű, Mátyás-templomra néző, 1. emeleti lakás után már nem lehetett újabb lottóotthonhoz jutni.
Mintegy fél évszázad után azonban ismét visszatért a lehetőség, hogy a szerencsevadászok lakásra váltásk lottószelvényüket – akár a nyeretlent is. Az elmúlt évtized egyik legnagyobb értékű hazai tárgynyereményét, egy közel 110 millió forint értékű penthouse-jellegű lakást nyerhet egy szerencsés Játékoskártya birtokos.
A fővárosi újépítésű ingatlan két hálószobával, amerikai konyhás nappalival és egy közel 90 négyzetméteres tetőterasszal várja nyertes lakóját. Az új tulajdonosnak a konyha miatt sem kell aggódnia, hiszen ajándékként egy ötmillió forint értékű berendezett konyhával veheti birtokba nyereményét a patinás lakóparkban.
A lakásfőnyeremény 2024. március 7-i sorsolásán való részvételhez egy szelvényen legalább ezer forint értékben kell vásárolni Játékoskártya használatával Ötöslottót, Hatoslottót, Skandináv lottót, Eurojackpotot, Luxort, Kenót, Puttót, Jokert, Tippmixet, V-sportot, Totót, Góltotót vagy Kincsem+ fogadást, a vásárlással pedig automatikusan részt vesznek a nyereménylakás-sorsoláson. A nyereményörömig azonban nem kell márciusig várni, hiszen a főnyeremény mellett hetente ötször százezer forint, valamint egy ötszázezer forintos nyeremény is gazdára lelhet.
A Játékoskártyát 6 éve vezette be a nemzeti lottótársaság, a kártyával kínált kényelmi szolgáltatások révén elérhetővé vált a játékosok számára kedvenc szelvényeik elektronikus tárolása, az automatikus nyereményértesítés, sőt a nyereménykiutalás is. A kártyabirtokosnak lehetősége van arra is, hogy kizárólag a termék bemutatásával kerüljön kifizetésre az úgynevezett kisnyereménye is. Használatával fokozódik a játékosok biztonsága is, hiszen elveszett nyertes szelvényeik után járó nyereményüket - amennyiben erről előre rendelkeztek - kártya nélkül más nem veheti át.