Részletek a Vig-testvérek botránysorozatáról: alvilági módszerek és magyarellenes provokációk a Soros-hálózat szolgálatában

Vig Mór
Vágólapra másolva!
A 2023-as év egyik leghajmeresztőbb botránya robbant ki november végén, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói számlagyár működtetésének gyanújával letartóztatták az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvérét. Vig Mór súlyos köztörvényes bűncselekmények gyanúsítottja, miközben Vig Dávid a Soros-hálózat egyik hazai kulcsfigurája, aki jogvédő tevékenység helyett évek óta ellenzéki politikai szereplőként támadja a kormányt. Ráadásul – mint azt nemrégiben a Gyurcsány-párt egyik fővárosi polgármestere tudatta a nyilvánossággal – minden mindennel összefügg, vagyis kapcsolat áll fenn a számlagyárbotrány és a baloldal külföldi finanszírozása között. Bemutatjuk a Vig-testvérek működésének elemeit, pontokba szedtük a döbbenetes részleteket.
Vágólapra másolva!

November végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói akciófilmeket idéző akcióban fogták el az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvérét, Vig Mórt. A praxistól eltiltott ügyvéd ellen a hatóság üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt folytat eljárást. Vig Mór olyan gazdasági társaságot működtethetett, amely az adócsökkentés érdekében több százmillió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat.

A NAV nyomozói 33 fővárosi helyszínen tartottak házkutatást Forrás: Facebook/NAV

A NAV nyomozói 33 fővárosi helyszínen tartottak házkutatást két kábítószer- és pénzkereső kutyát is bevetve, majd dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint rengeteg készpénzt foglaltak le.

Minden a baloldalhoz vezet

Minden mindennel összefügg – nyilatkozta Szaniszló Sándor a Magyar Nemzet riporterének december közepén, amikor Vig Mór számlagyárbotrányáról kérdezték. Gyurcsány Ferenc pártjának 18. kerületi polgármestere meglepő módon úgy fogalmazott: a Demokratikus Koalíciónak semmi köze nem volt ezekhez az ügyekhez, amelyek külföldről származó kampányfinanszírozást érintenek.

Csalás, vesztegetés, verőemberek, MSZP, Bajnai

Kezdjük a Vig Mórról eddig nyilvánosságra került információkkal! Vig Mór körül fel-felbukkan a II. kerület szocialista polgármestereinek neve. A jelenlegi kerületvezetővel, Őrsi Gergellyel például tavaly közös tájékoztatón szerepeltek egy futárcég elektromos járművei kapcsán.

Büro Cégkezelő Kft. néven egy cégtemetőként is működő szolgáltató is köthető Vig Mórhoz, amely a II. kerületi Keleti Károly utca egyik földszinti üzlethelyiségébe van bejegyezve. A kft. székhelyét 2005 januárjában szerezte meg az önkormányzattól a Vig család cége, akkor a szintén szocialista Horváth Csaba volt a kerület polgármestere.

Felbukkan a DatAdat-csoport

A cégtemetőként is működő Büronál jegyeztek be több olyan céget, amelyek a volt baloldali miniszterelnökök, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmi emberének, Dessewffy Tibornak az érdekeltségébe tartoznak.

Egyik ilyen vállalkozás a Datalyze Research Kft, amely a DatAdat-csoport egyik volt leányvállalata. Ha már DatAdat: a Bajnai Gordonhoz is köthető cégcsoportról a dollárbaloldal botránya során kiderült, hogy az Amerikából és Svájcból érkezett pénzek tekintélyes része náluk landolt, a mintegy négymilliárd forintnyi összegből több mint 1,5 milliárd forint kötött ki valamilyen DatAdat-érdekeltség számláján.

Vig Mór céges kapcsolatai körül ezeken kívül is akadnak kérdőjelek. A jogásznak összesen másfél tucatnyi cégben volt vagy van jelenleg is érdekeltsége a nyilvános cégadatok szerint, ám a vállalkozások közül kilenc már a felszámolás vagy a kényszertörlés sorsára jutott.

Ipari mennyiségű csalássorozat

Megközelítőleg negyvenrendbeli csalás miatt bíróság előtt áll Vig Mór. Az okirat-hamisítás és ügyvédi visszaélés vádjával is zajló ügyben februárban döntés született, Viget nem jogerősen két év börtönbüntetésre ítélték, aminek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztették. A vád szerint társaival Vig Mór egy nem létező érmegyűjtőre hivatkozva, ghánai céget is felhasználva károsított meg sok sértettet összesen hetvenmillió forinttal – adta hírül a Mandiner. A csalásokat egy nemzetközi körözés alatt álló bűnöző is segíthette.

Felfüggesztett szabadságvesztés vesztegetésért

Kiderült az is, miért tiltották el ügyvédi praxisától Vig Mórt. A gyanúsított védőjeként 400 ezer forinttal akarta megvesztegetni egy szexuális erőszak áldozatát és a tanút, hogy előbbi változtassa meg vallomását. Emiatt végül felfüggesztett börtönbüntetést kapott az Amnesty-vezér testvére és eltiltották az ügyvédi tevékenységtől.

Verőemberek vagy nem?

A Magyar Nemzet arról is beszámolt, hogy aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés kísérletével is összefüggésbe hozta a hatóság néhány évvel ezelőtt Vig Mórt. A jogásszal szemben az volt a gyanú, hogy egy elmérgesedett vita miatt megverette felesége volt párját. Az eljárást végül megszüntették, mert kétséget kizáróan nem tudták bizonyítani, hogy Vignek és a verőembereknek köze van a bűncselekményhez.

Támadás Magyarország ellen

Térjünk át címszavakban a jogász testvéréről, Vig Dávidról a nyilvánosságban elérhető információkra! Vig Dávid elvileg a „jó” oldalon áll, hiszen harcos jogvédő tevékenységet folytat az Amnesty Internatonal Magyarország igazgatójaként, de a történések fényében nem túlzás kijelenteni, hogy sajátosan értelmezi a jogvédelem fogalmát. Mintha összekeverné a politikai aktivizmussal.

Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója, Vig Mór testvére Forrás: Amnesty.hu

Vig Dávid a Soros-hálózat fontos magyarországi láncszeme. Vig vezette korábban a Magyar Helsinki Bizottság rendészeti programját, de ami ennél is fontosabb: Vig az Amnesty International Magyarország igazgatói pozíciója előtt öt évig, 2011 és 2016 között Soros György alapítványánál, az Open Society Foundations (OSF) Emberi jogi programjának büntető igazságszolgáltatási csoportjában dolgozott.

Az Amnesty International Magyarország már évek óta kritizálja a magyar bírósági rendszert, és rendre az Európai Unió szervezeteitől várja a „megoldást”. Két éve a bíróságok ellen indítottak akciót, és egy jelentésükben támadták az Országos Bírósági Hivatal elnökét és „dermesztő” bírósági légkörről, kormányzati befolyásról beszéltek.

Semmibe veszik a gyermekvédelmi törvényt

Magyarország lejáratását szolgálta a gyermekvédelmi népszavazás elleni kampány is, amelynek élére állt az Amnesty, és több mint 140 millió forint támogatást kaptak hozzá hazai, illetve külföldi álcivil szervezetektől. A másik főszervezővel a Háttér Társasággal és több LMBTQ-szervezettel közös közleményt adtak ki 2022 januárjában, amelyben arra buzdítottak, hogy az emberek szavazzanak érvénytelenül a gyermekvédelmi népszavazáson.

Néhány hónappal később, 2022. június 15-én a 444.hu-ra írt cikket Vig Dávid arról, hogy az általuk „homofóbnak” nevezett gyermekvédelmi törvény ellenére folytatják az iskolai programjaikat és kampányaikat.