Parkoló autót fosztott ki két férfi Egerben

Vágólapra másolva!
Az egri rendőrök lopás miatt nyomoznak két férfival szemben, akik nyáron egy nyitva felejtett autóból vittek el pénzt és értékeket. A rendőrök kérik, hogy aki látta őket, tegyen bejelentést.
Vágólapra másolva!

A két férfi július 31-én 16 óra és augusztus 1-én 6 óra 20 perc között egy egri Szalapart utcában parkoló,

nyitva felejtett autó utasteréből forrasztógépet, szerszámokat, illetve pénzt vitt magával.

Forrás: Police.hu

Az egri rendőrök kérik, hogy

aki a képen látható férfiakat felismeri, jelentse személyesen, vagy tegyen bejelentést

a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80/555-111-es zöldszámán, illetve az ingyenesen hívható 112-es központi segélyhívón!

Többször is előfordul, hogy a szemfüles tolvajok kihasználják az autótulajdonosok figyelmetlenségét, és a nyitva felejtett kocsikból értékeket zsákmányolnak. Egy kőbányai férfi például benyúlt egy autó lehúzott ablakán, és elemelte az ülésen felejtett táskát, míg egy szegedi férfi néhány évvel ezelőtt egy teljes fotófelszerelést vitt magával.

Forrás: Police.hu