Békéscsaba büszkeségei, értékei jelentek meg egy könyvben

Vágólapra másolva!
Békéscsaba kulturális értékeit dolgozta fel a Munkácsy Mihály Múzeum az "Ami csabai..." elnevezésű sorozatban megjelent új kiadványa, amely már a város tizedik évkönyve.
Vágólapra másolva!

A Csabai értéktár című könyv különlegessége abban rejlik, hogy a benne szereplő tanulmányok megírását a témát leginkább ismerő szakértők vállalták: 61 értéket ismerhet meg az olvasó 26 szerző tollából - tájékoztatta a múzeum közleményben az MTI-t.

A Munkácsy Mihály Múzeum 2013-ban változtatott a kiadványozási stratégiáján, a korábban megszokott tudományos művek helyett egy tudományos ismeretterjesztő sorozatot indított el, amelynek a tizedik kötete jelent most meg.

- közölte Bácsmegi Gábor, a múzeum igazgatója, a kötet kiadója.

Békéscsabáról és kulturális értékeiről számos önálló kiadvány és tanulmány jelent már meg, az értéktár elemei mind megtalálhatók Békéscsaba Megyei Jogú Város honlapján is, ám ilyen részletességgel, több tudományos területet felölelve még egyik elem feldolgozása sem történt meg.

A kiadvány által az intézmény szeretné megkönnyíteni a Békéscsaba múltját és jelenét kutató magán- és szakemberek munkáját.

A kiadványban részletesen bemutatják többek között

a csabai kolbászt, a pemetefű-cukorkát, a Krenfi-kerékpárt vagy például Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornász békéscsabai gyökereit.

Szarvas Péter polgármester is írása is szerepel az albumban, települési értéket az albumban, Békéscsaba, az emlékező város címmel. Varga Tamás alpolgármester dolgozta fel a Csabai Garabonciás Napokat; Herczeg Tamás országgyűlési képviselő pedig Magyarország egyik legnagyobb hagyománnyal bíró fúvószenei eseményét, Békéscsaba egyik leghosszabb ideje tartó, rendszeresen megtartott művészeti fesztiválját, a ZENIT - Békéscsabai Zenei Ifjúsági Találkozó történetét.