Varga Judit: Brüsszel mindent be fog vetni a magyar szuverenitás felszámolására

Szuverenitás, konferencia, Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány, Várkert Bazár, 2023.11.13.
Varga Judit, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke
Vágólapra másolva!
Továbbra is várhatóak támadások, és csak rajtunk múlik majd, hogyan tudunk ellenállni ezeknek – mondta el Varga Judit a Századvég konferenciáján a Várkert Bazárban. A Fidesz-KDNP EP-listavezetője szerint sajnos ma Brüsszel bármikor belesodorhat egy országot egy háborúba, és tulajdonképpen bármit megtehetnek, ezért változásra van szükség Európában. Varga Judit szerint a magyarok most Európa lelkiismerete.
Vágólapra másolva!

Varga Judit 2024 – a szuverenitásvédelem éve lesz című előadásában elmondta, hogy egyetért Orbán Viktor miniszterelnök szavaival, mely szerint

folyamatosan támadni fogják a sötét erők a magyar szuverenitást, a nemzetállamot.

A Fidesz-KDNP EP-listavezetője szerint ma jogállamisági eljárásokba bújtatott támadásoknak van kitéve Magyarország, és számtalan példát sorolt fel, amely alátámasztja, hogy a külföldről pénzelt NGO-k is részesei ennek.

Lengyelország elesett

A Brüsszel által elvárt demokráciát állítják be bizonyos tagállamok, és az NGO-kat a kormányzópártok iránti gyűlölet tartja össze.

Lengyelország elveszítette a saját szuverenitása megvédését, és Brüsszel nyert egy lobbistát.

Varga szerint a recept működött, és sok európai kormány lett mára tehetetlen, most Lengyelország lépett erre az útra. Varga Judit szerint nagyon oda kell figyelni a magyar stabilitásra, arra, hogy a nemzeti konzultációt is megtartsák, és fontos, hogy azt tudják képviselni, amit a magyar emberek elvárnak.

Varga Judit, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője Fotó: Polyák Attila - Origo

Varga felhozta, hogy az uniós vezetők vezetési válságban vannak, és szerinte ennek az az oka, hogy

a woke ideológia és a liberális mainstream lenyomta azokat a képviselőket, akik annak idején még komoly konzervatív értékeket vallottak.

Varga szerint ma jogunk van ahhoz, hogy küzdjünk az értékeinkért, és nem szabad feladni a küzdelmet. A listavezető kifejtette, hogy szerinte

továbbra is várhatóak támadások, és csak rajtunk múlik majd, hogyan tudunk ellenállni ezeknek.

Kötelességünk a magyar szuverenitás megvédése

Varga Judit elmondta, hogy az elmúlt évek során az európai vezetők nem tudták meghatározni, valójában mire vágynak az emberek.

– tette hozzá. Megemlítette, hogy

sajnos ma Brüsszel bármikor belesodorhat egy országot egy háborúba, és tulajdonképpen bármit megtehetnek, ezért változásra van szükség Európában.

Varga Judit szerint

a magyarok most Európa lelkiismerete. Azon fognak dolgozni, hogy a jobboldal induló pártjai megfelelő alternatívát nyújtsanak az emberek.

Megemlítette Jourová biztos asszony példáját, aki véletlenszerűen elszólta magát nemrégiben, és arra jutott egy jelentésében, hogy meg kell védeni a demokráciát a rejtett külföldi befolyásolástól. Varga Judit leszögezte: véletlenül arra a következtetésre jutott, mint mi magyarok, és szerinte ezzel más célja volt, de olyan jogszabályt írt, ami a saját NGO-ikat is láthatóvá tette volna, ezért végül visszalépett, és a jogszabályt visszavonták.