Elfogták a nógrádiakat rettegésben tartó párt

Vágólapra másolva!
A 25 éves férfi barátnőjével együtt több helyről is lopott lakóhelyén, illetve a szomszéd faluban. Volt olyan hely, ahová háromszor is betörtek.
Vágólapra másolva!

A páros február és május között összesen öt embertől lopott egy nógrádi településen és a szomszédos faluban.

A három hónap alatt háromszor is betörtek ugyanabba a családi házba,

először 70 kg fagyasztott húst és krumplit loptak, emellett a falból gázcsöveket téptek ki, másodjára szintén hústermékeket és egy hajszárítót vittek magukkal, a harmadik esetben viszont semmit nem vittek el, bár alaposan átkutatták a házat.

A tulajdonosnak több mint 190.000 forint lopási és 90.000 forint rongálási kárt okoztak.

Ugyanez a pár

május 6-án betörte egy kocsi ablakát, illetve a bal első ajtó zárját kiszakították és megpróbálták ellopni az autót,

azonban a szomszédok megzavarták őket, ezért elmenekültek. A kocsiban 280.000 forintos kárt okoztak, majdnem annyit, amennyibe eleve került.

Másnap egy házhoz mentek, ahová a lakók beengedték őket, majd

amikor a házigazdák nem figyeltek, elloptak egy telefont.

Ez alkalommal megtérült a kár, mert az intézkedő rendőrök visszaadták a tulajdonosnak.

A férfi emellett egyedül is lopott kétszer:

április 13-án reggel megrongálta egy családi ház kapuját, majd bement rajta, és a fészerből ellopott egy fűkaszát illetve egy kompresszort, amivel összesen 641.710 forintos kárt okozott.

2023. május 1-én este a nyitott ablakon keresztül besurrant egy élelmiszerboltba, ahonnan magával vitte a pénzkazettát a benne lévő 700.000 forinttal együtt.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A büntetett előéletű férfi ellen az ügyészség öt, büntetlen társa ellen három lopás miatt emelt vádat.

A letartóztatásban lévő

férfivel szemben börtönbüntetés, a nővel szemben közmunka kiszabását javasolta

azzal, hogy az okozott kárt meg kell fizetniük.

Amennyiben beismerő vallomást tesznek, és lemondanak a tárgyalásról, a férfi 2 és fél év börtönre, míg társa 300 óra közmunka büntetésre számíthat.