Szijjártó Péter: Három magyar konzul is jelen lesz a Cukaricki-Ferencváros futballmeccs helyszínén

Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
Három magyar konzul is jelen lesz a Cukaricki-Ferencváros futballmeccs helyszínén csütörtökön Szerbiában, két másik pedig már előtte a röszkei határátkelőnél, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak majd a magyar szurkolóknak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy

szokás szerint elrendelték a konzuli jelenlétet, hogyha adott esetben valaki bajba kerül, akkor kollégái azonnal tudjanak segíteni.

"Három konzul kollégám lesz jelen a stadionban, két konzulunk pedig a Röszke-Horgos határátkelőhelyen már most, reggel 6 órától, annak érdekében, hogy segítsék a tervezett szurkolói konvoj áthaladását" - közölte.

"És ugyanígy, akik majd visszafelé jönnek autóval, arra számíthatnak, hogy szintén két konzul kollégánk segíti majd az átlépésüket" - tette hozzá.

Szijjártó Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy

mind a határátkelőhelyen, mind pedig a mérkőzés helyszínén kifejezetten alapos rendészeti átvizsgálásra kell számítani.

Tájékoztatása szerint ez a határon főleg a konvojban, illetve autóbusszal érkezőket érinti majd.
"Ha ne adj' Isten, bárki bajba kerülne, akkor egyrészt a helyszínen lévő konzulokhoz lehet fordulni, másrészt pedig lehet hívni a +381 62 177 5580 ügyeleti telefonszámot" - mondta.