Szijjártó Péter: Magyarország kész hozzájárulni az együttműködés megerősítéséhez Európa és Afrika között

Vágólapra másolva!
A világ biztonsága ma van a legrosszabb formában a hidegháború óta, s különösen igaz ez Európára, ahol és amelynek szomszédságában is súlyos fegyveres konfliktus zajlik - hangsúlyozta Szíjjártó Péter a MEDays Forum nemzetközi konferencia megnyitóján.
Vágólapra másolva!

A miniszter arról is beszélt, hogy az utóbbi nyolc évben felerősödött a tömeges illegális bevándorlás, szavai szerint ez a rendkívüli felelőtlen brüsszeli migrációs politika eredménye.

- mondta, hozzátéve: megnőtt a fegyveres konfliktusok és a terrortámadások száma, és ezzel együtt így a nemzetközi közösség felelőssége is, és

ha ezek a biztonsági kockázatok még súlyosabbá válnak, akkor összeadódnak, és fokozódik a harmadik világháború veszélye.

Ezért - ahogyan fogalmazott - világos, hogy mi a felelőssége és a házi feladata a nemzetközi közösségnek: ezen biztonsági kockázatok enyhítése, valamint a lehető legtöbb háború és fegyveres konfliktus békés rendezése.

Szijjártó Péter szerint ehhez alapvető változásokra van szükség a nemzetközi politikában, mert a diskurzust ma főleg egymás kritizálása, kioktatás, elítélése, szankciók elrendelése jellemzi.
Ehelyett helyre kellene állítani a kölcsönös tiszteletet a globális porondon, hátra kellene hagyni a "kolonialista megközelítéseket", s nem szabad hagyni, hogy bármely ország beavatkozzon más belügyeibe.

- fogalmazott.

A kölcsönös tisztelet helyreállítása nélkül a világ ismét a blokkosodás irányába indul el, márpedig Közép-Európa ezen mindig is csak rajtaveszített. Ezért inkább a tiszteleten és konnektivitáson alapuló globális együttműködésről kellene szólnia a következő időszaknak - emelte ki a miniszter.

Úgy fogalmazott: a diplomácia lényege a kommunikáció a különböző államok között, s nem csupán azokkal kell szóba állni, akikkel teljes az egyetértés minden kérdésben, mivel a párbeszéd csatornáinak bezárásával a világ a békének még a reményét is feladná.

A miniszter a Magyarországot érő biztonsági kihívásokról is beszámolt, leszögezve azt, hogy keleten az ukrajnai háború, míg délen a migrációs nyomás jelentette kockázatokkal kell megküzdenie hazánknak.

Kiemelte:

tavaly 275 ezer illegális határátlépési kísérletet regisztráltak a magyar szervek, s idén már 180 ezret, ráadásul többször megtörtént, hogy migránsok és embercsempészek rálőttek a határőrökre.

A miniszter szerint az illegális bevándorlás megfékezése nem lehetséges az Európa és Afrika közötti szilárd és tiszteleten alapuló együttműködés nélkül, majd hozzátette: a migráció elleni küzdelem csakis a kiváltó okok kezelése esetén lehet sikeres: fel kell lépni a terrorizmus és a szélsőséges ideológiák ellen, valamint mindent meg kell tenni az afrikai befektetések előmozdítása érdekében.

Ezzel összefüggésben emlékeztetett rá, hogy Magyarország kétszáz katonát vezényelt Csádba a Száhel övezet stabilitásának és biztonságának fenntartása céljából,140 millió dollár értékben nyújtott kötött segélyhitelt afrikai infrastruktúra-fejlesztésre, évi 1425 ösztöndíjat biztosít 24 afrikai állam hallgatóinak a hazai egyetemeken, illetve a Hungary Helps program keretében 18 országban segítette a keresztény közösségek helybe maradását.

- összegzett.