Szijjártó Péter: Magyarország szeretné kihasználni az energetikai együttműködés lehetőségét Venezuelával

SZIJJÁRTÓ Péter
Pécs, 2023. november 6. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Körber Hungária beruházását bejelentő sajtótájékoztatón Pécsen 2023 november 6-án. A német hátterű vállalat több mint 5,6 milliárd forint értékű fejlesztés keretében bővíti élelmiszer- és dohányipari gépek gyártására szakosodott üzemének kapacitását. MTI/Kiss Dániel
Vágólapra másolva!
Magyarország szeretné kihasználni az energetikai együttműködés lehetőségét Venezuelával, vizsgálják a módját a cseppfolyósított földgáz vásárlásának és a hazai kőolaj-kitermelési technológiák exportjának - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Caracasban. A tárcavezető a venezuelai kollégájával, Yván Gillel közös sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy hazánk azt szeretné, ha a jövőben minél kevesebb szankciós rezsim keserítené az emberek életét a világon, az ilyen büntetőintézkedések ugyanis általában jórészt hatástalanok, de sok kárt és szenvedést okoznak, főleg azon hétköznapi emberek számára, akik nem tehetnek semmiről.
Vágólapra másolva!

- emelte ki.

A miniszter elmondta, hogy most azt szorgalmazzák, hogy az Egyesült Államok példáját követve az Európai Unió is lazítsa ezeket, aláhúzva, hogy ezen szankciók felülvizsgálati idejét sikerült egy évről félre csökkenteni.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország már több mint fél évszázada áll diplomáciai kapcsolatban Venezuelával, és az országban él a latin-amerikai térség harmadik legnagyobb magyar közössége.

- tudatta.

- jelentette be.

Továbbá azt is közölte, hogy 2024-től évente huszonöt venezuelai hallgató tanulhat ösztöndíjjal magyar egyetemeken, a két ország pedig emellett nagyköveti szintre emeli a kapcsolattartás szintjét, a caracasi tiszteletbeli konzult is tiszteletbeli főkonzullá léptetik elő. A miniszter sérelmezte, hogy napjainkban egyre súlyosabb konfliktusok uralják a világot, a nemzetközi politika is ma főleg "egymás kioktatásáról, veszekedésről és szankciókról" szól.

Aláhúzta:

Mi azt szeretnénk, ha a globális politika végre újra visszatérne a kölcsönös tisztelet talajára.

Illetve kitért az ukrajnai háború kérdésére is, mivel az ukrajnai háború szomszédjában élünk. Ezért minél előbb békét szeretnénk, mert csakis a béke hozhatja el a szenvedés végét, csak a béke tudja megmenteni az emberéleteket, tud véget vetni a rombolásnak.

- jelentette ki. (MTI)