Rogán Antal elárulta, miben segíti a gazdaságot a digitális állampolgárság bevezetése

Miniszterjelöltek bizottsági meghallgatása, 2022.05.18. Parlament, külgazdasági és külügyminiszter-jelölt, Rogán Antal
Vágólapra másolva!
A digitális állampolgárság bevezetése egyértelmű hatékonyságnöveléssel és a költségek csökkenésével jár majd a gazdaság egészére nézve - minderről Rogán Antal beszélt a gazdasági bizottsági előtti éves meghallgatásán. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter arról is beszélt, hogy a turisztikai fejlesztésekre az elmúlt években 346 milliárd forint jutott.   
Vágólapra másolva!

Még kedden benyújtják a digitális állampolgárságról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, és ennek számos gazdasági vetülete van - mondta Rogán Antal keddi éves meghallgatásán a gazdasági bizottság előtt. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint az új törvény lehetővé teszi majd, hogy mindenki a mobiltelefonján tudja igazolni magát, el tudjon intézni hivatalos ügyeket, valamint alá tudja írni, tehát hitelesíteni tudja ezeket a dokumentumokat.

Rogán Antal: Lényegesen könnyebb és hatékonyabb lesz majd a hivatalos ügyek intézése Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Rogán Antal kifejtette, hogy mindenki eltárolhatja majd a hivatalos dokumentumait is. Lényegesen könnyebb és hatékonyabb lesz majd a hivatalos ügyek intézése a digitális állampolgárság lévén - tette hozzá. Rogán Antal kilátásba helyezte, hogy amennyiben a következő 2-3 évben az összes uniós tagország alkalmazza ezeket a digitális megoldásokat, akkor 2026-tól a magyar állampolgárok lényegében fizikális dokumentumok nélkül utazhatnak majd Európában. Egyébként pedig nem lesz szükség az útlevelen kívül más papír alapú iratra - tette hozzá.

Az utóbbit várhatóan a jövő héten terjesztik be az Országgyűlésnek - tette hozzá.

Közölte, hogy az okostelefonnal történő azonosítás 2024 szeptembertől elérhető lesz, aki akarja, használhatja. A teljes digitális irattárca 2025-től élesedhet. Az e-papír funkciót jelentősen megújítják, a változásokat még az idén végrehajtják, majd jövőre aktiválják - tette hozzá.

Az állam csak azokhoz az adatokhoz férhet hozzá az állampolgárokhoz, amihez eddig is hozzáfért - oszlatta el az esetleges félelmeket a miniszter. Ezzel szemben az állampolgárnak több ismerete lesz az állam működéséről - tette hozzá.

346 milliárd turisztikai fejlesztésekre

A turisztikai ügynökségről azt mondta, az általuk elindított programok révén 17 ezer fejlesztés kapott 346 milliárd forintos támogatást. Rogán Antal kifejtette hogy a támogatások esetében 2022-ben csináltak egy felülvizsgálatot, és csak azok a támogatások maradtak meg, ahol elkezdték a fejlesztést. A 2019-es év volt az utolsó békeév a hazai turizmusban, és ezt 2022-ben sikerült túlteljesíteni - ismertette a miniszter. 2023-ban azonban elmaradt a keleti forgalom és az amerikai forgalom egy része a háború miatt. A magyar turizmus a háború 2023-ban nagyon komolyan érintette - mondta a miniszter.

Rogán Antal bejelentette, hogy Tokaj és a Tófürdő esetében terveznek jelentős fejlesztéseket a jövőben. Mindkét helyen prémium szoláltatások nyújtása a cél.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda minisztere kifejtette, hogy az inflációt sikerült egy számjegyűre szorítani a kormány terveivel összhangban. 2024-ben pedig a növekedés újraindítására összpontosít majd a kormányzat, a fő cél pedig a reálbérek növelése.