Nagyon rossz idő lesz, viharok csapnak le az országra

időjárás szél szeles eső esős ősz tavasz
Vasárnap szükség lesz az esernyőkre (illusztráció).
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Szombat
A párásság megszűnése után közepesen, vagy erősen felhős lesz az ég. A Dél-Dunántúlon akár több helyen, máshol elszórtan várható eső, szitálás. Délutántól a déli, délkeleti szél megerősödik. 11 és 18 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap
Eleinte borús időre számíthatunk, a déli, kora délutáni órákig sokfelé esővel, záporral. Kora délutántól aztán nyugat felől csökken a felhőzet, kisüt a nap. Erős lesz a déli, délnyugati szél. 15 fok körüli maximumok lehetnek.

Hétfő
Reggel párás lesz a levegő. Napközben többórás napsütés lehet, majd a megnövekvő gomolyokból elszórtan fordul elő zápor, akár zivatar. Élénk lesz a nyugatias szél. Marad a 15 fok körüli csúcsérték.

Kedd
Változóan felhős időre van kilátás, délután ismét előfordulhat zápor, esetleg zivatar. A szél északnyugatira fordul és megélénkül. 11-17 fok várható.

Szerda
Többórás napsütés ígérkezik, csapadék nélkül. Nagy területen lesz élénk az ÉNy-i szél. 12 fok köré esik vissza a hőmérséklet.