Menczer Tamás: A kormány célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek

MENCZER Tamás államtitkár kivetítő Közéleti személyiség foglalkozása mikrofon MŰSZAKI ESZKÖZ politikus SZEMÉLY TÁRGY
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!
A kormány célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Pest vármegyei Piliscsabán.
Vágólapra másolva!

Menczer Tamás, aki egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője, a piliscsabai bölcsőde alapkőletételén közölte:

minden statisztika és tapasztalat azt mutatja, hogy a magyar családok több gyermeket terveznek, mint ahány később megszületik.

Hozzátette: a kormány célja, hogy a gyermekvállalásnak anyagi akadálya ne legyen. Hosszú távú stratégiai cél az is, hogy aki gyermeket vállal, az jól, jobban járjon.

- fűzte hozzá az államtitkár.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára Forrás: MTI/Komka Péter

Menczer Tamás beszélt arról, hogy Magyarországon a termékenységi ráta 2010-ben 1,2 gyermek volt, ezt sikerült 1,5-re emelni. Hozzátette, hogy ez egy jó arány, de még messze van a 2,1-es kitűzött céltól.

- mondta.

Menczer Tamás kiemelte, a kormány jövőre 3300 milliárd forintot fordít családtámogatásra, ez a 3,5-szerese annak, amit 2010-ben a baloldali kormány erre a célra fordított.

Rámutatott arra is, hogy ma Magyarországon háromszor annyi településen érhető el bölcsődei ellátás, mint 2010-ben, és

a bölcsődei férőhelyek száma csaknem megduplázódott az elmúlt tizenhárom évben, 32 ezerről 63 ezerre nőtt.

Farkas András Elek (Fidesz-KDNP), Piliscsaba polgármestere elmondta, hogy az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásában, mintegy 360 millió forintból épül meg a két csoportszobás, 28 férőhelyes bölcsőde.