Magyar vonatokat is érint a német vasutasok sztrájkja

máv, intercity, jegyek
Vágólapra másolva!
Több, Magyarország területén áthaladó vonatot is érint a német vasútvonalakon korlátozásokkal járó munkabeszüntetés - tájékoztatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szerdán az MTI-t.
Vágólapra másolva!

A német vasúttársaság (Deutsche Bahn) a MÁV-ot arról tájékoztatta, hogy a vasúti sztrájk Németországban szerda este tíz órától, csütörtök este hatig tart, emiatt pedig

a német vasúti hálózaton a távolsági és regionális forgalomban is jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre lehet számítani.

A munkabeszüntetés miatt

Tatabányáról több Railjet express vonat csak az ausztriai Salzburgig, szerdán a Berlinbe közlekedő Metropol EuroNight csak a lengyelországi Rzepinig, csütörtökön a Berlinből induló Metropol EuroNight csak a lengyelországi Rzepintől közlekedik.

Csütörtökön a Hungária EuroCity Drezdáig jár, de arról Prágában egy másik szerelvényre kell átszállni, míg visszafelé a Hungária EuroCity csak Prágától közlekedik.

Pénteken a Hungária EuroCity szintén csak Prágáig közlekedik - közölték, hozzátéve, hogy a

Tatabánya-München, illetve München-Tatabánya közötti railjetek korlátozás nélkül közlekednek, az úgynevezett 66-os számú Railjet kivételével, amely szerdán csak Salzburgig jár.

A magyar vasúttársaság tájékoztatása szerint a már korábban megváltott Németországba vagy a visszaútra szóló menetjegyek díjmentesen visszaválthatóak, vagy a jegyen feltüntetett viszonylatban felhasználhatóak.

A menetjegy visszaváltását vagy más időpontra érvényesítését a nemzetközi jegypénztárakban, az elektronikusan vásárolt jegyek esetében emailben intézhetik az utasok.

Új jegy vásárlása esetén a vasútvállalat csak a még elérhető ajánlatokat tudja biztosítani. Amennyiben csak drágább jegy kiadása lehetséges az utas részére, akkor a két jegy ára közötti különbözetre méltányossági kérelmet nyújthat be az ügyfélszolgálathoz - írták.

A Deutsche Bahn azt javasolja az utasainak, hogy amennyiben tehetik,

halasszák el az utazásukat, illetve azt ajánlják, hogy Németországba utazás előtt tájékozódjanak a Deutsche Bahn, illetve az Osztrák vasút (ÖBB) weboldalán és a MÁV tájékoztatási felületein, illetve ügyfélszolgálatainál

- olvasható a Mávinform tájékoztatójában.