Lemondott a balatonföldvári iskolaigazgató, miután elsült egy vadászpuska az órán

vége a kamatvadászatnak, vadászpuska egy vadász vállán a franciaországi  Vaucluse határában
Vágólapra másolva!
Mint azt az Origo is megírta, egy balatonföldvári általános iskola tanulója véletlenül elsütött egy vadászpuskát, amit a pályaorientációs órára vitt be egy vadász. A lövedék nem talált el senkit, az eset után azonban az iskolaigazgató lemondott - írta a Metropol. 
Vágólapra másolva!

Az egyik tanuló vadászként dolgozó édesapja is előadást tartott, amikor az egyik osztályban baleset történt:

az egyik hetedikes tanuló elcsent egy lőszert, amit beletöltött a puskába,

míg egy másikuk - aki vélhetően erről nem tudott - a kezébe vette, az ablak felé fordította, majd meghúzta a ravaszt, és kilőtt rajta.

A balesetben nem sérült meg senki, de az eset után

Nagyné Horváth Annamária igazgató lemondott vezetői megbízásáról

- közölte a Siófoki Tankerületi Központ.

Az önkormányzat azt írta, a rendőrség és a fenntartó megteszi a szükséges intézkedéseket a balatonföldvári Gróf Széchényi Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában október 27-én történt sajnálatos eseményekkel kapcsolatban.

Címlapi / social media képünk illusztráció!