Gyilkossággá fajult egy autólopás Vácott

Vágólapra másolva!
Befejezték a nyomozást a rendőrök annak a két férfinak az ügyében, akik tavaly októberben, Vácon elloptak egy autót, majd annak megtartása érdekében halálra gázolták az őket megállítani próbáló tulajdonost. Az egyik férfit még aznap elfogták, társát két napig keresték, mire feladta magát. Beismerő vallomásában azt állította, hogy nem akart gyilkolni, csak elvenni a kocsit.
Vágólapra másolva!

Ahogyan korábban megírtuk, felhívta az ellene nyomozó rendőrt, és feladta magát egy férfi 2022. október 4-én. Már két napja egyfolytában keresték, mivel két nappal azelőtt

társával együtt Vácon beültek egy járó motorral ott hagyott autóba, majd gázt adtak, és megpróbáltak elhajtani. A tulajdonos kiszaladt a közeli trafikból, megpróbálta megállítani őket, közben felkerült a motorháztetőre.

A két autótolvaj gyors sebességgel átszelte a négysávos utat, a motorháztetőről leeső és

súlyosan megsérült tulajdonost magára hagyták, és visszahajtottak a túloldalra, ahol egy fának és egy villanyoszlopnak csapódva álltak meg.

A sofőr és utasa futva elmenekült.

Forrás: Police.hu

Az utast még aznap elfogták, jármű önkényes elvétele és segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsították meg, az eljárásban szabadlábon védekezhetett.

A kritikus állapotban lévő 45 éves, keszegi tulajdonos

két nappal később a kórházban belehalt életveszélyes sérüléseibe.

Forrás: Police.hu

A sofőr ellen hajtóvadászat indult, minden létező helyen keresték.

Miután kinyomozták személyazonosságát, családtagjain keresztül próbálták meggyőzni, hogy jobb lesz neki, ha feladja magát.

2022. október 4-én délután csörrent meg az egyik nyomozó telefonja, a vonal végén a keresett férfi jelentkezett.

Megadott egy nagykátai címet és közölte, hogy várja őket.

Már a szolgálati autóban együttműködően viselkedett, későbbi kihallgatásán

beismerő vallomást tett, és hozzátette, hogy senkit nem akart megölni, csak a kocsit szerette volna megtartani.

Forrás: Police.hu

A férfit nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsították meg, majd

őrizetbe vették, ezután letartóztatták, melyet a bíróság idővel bűnügyi felügyeletre enyhített.

A Pest vármegyei rendőrök befejezték a nyomozást, a két férfi ellen napokon belül vádat emelhetnek.

Forrás: Police.hu