Gulyás Gergely: Gyurcsány a főnök a baloldalon

Gyurcsány Ferenc, NER, EU, Brüsszel, kormány
Vágólapra másolva!
A baloldalon továbbra is Gyurcsány Ferenc a főnök, tehát úgy lesz, ahogy Gyurcsány Ferenc akarja - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón az ellenzék listaállításával kapcsolatban kérdésre válaszolva.
Vágólapra másolva!

Az Origo azon kérdésére, lát-e esélyt arra, hogy az ellenzék egységesen indul a jövő évi európai parlamenti választáson, illetve, hogy Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője többször támadta a DK-t, de most beálltak a DK által is támogatott Karácsony Gergely mellé, Gulyás Gergely azt válaszolta: aki meghallgatta Donáth Anna korábbi nyilatkozatát, akkor ma jót nevethet azon, hogy annak semmi súlya és értelme nincs, hiszen a Momentum EP-képviselője korábban azt mondta, hogy sem ő, sem a Momentum nem fog közös listán szerepelni a DK-val. "Ehhez képest a Momentum polgármesterei és képviselői sorra jelentkeznek be a DK-listára" - mondta a miniszter. Egy vagy két főnöke van a baloldalnak, Gyurcsány Ferenc vagy a Gyurcsány-házaspár, és amit mondanak, az érvényesül. Ez igaz a közös listára is - közölte Gulyás Gergely.