Megverte, majd hagyta meghalni az élettársát egy kiskunlacházai férfi

Vágólapra másolva!
A kiskunlacházai férfi és az élettára rendszeresen együtt italoztak. Ilyenkor a férfi többször is megverte a nőt. Az egyik ilyen esetben olyan kegyetlenül ütötte, hogy a nő elájult, majd kihűlt a hideg padlón.
Vágólapra másolva!

Az élettársak szegényes körülmények között éltek Kiskunlacházán. A téli időszakban csak éjszakánként fűtöttek, akkor is csak a hálószobában. Emiatt a ház falai nem tudtak átmelegedni, ezért penészesek voltak.

A nő és a férfi is rendszeresen ivott, ilyenkor mindig összevesztek, a férfi pedig megverte a nőt.

Arra is volt példa, hogy a hajánál fogva vonszolta vissza a házba a nőt, hogy ne tudjon elmenni onnan.

Forrás: Ügyészség.hu

2021 decemberében megint együtt italoztak.

Vitatkozni kezdtek, mire a férfi többször, ököllel megütötte a nő fejét és arcát. A meztelen nő emiatt elájult és a hideg padlóra esett.

A férfi letakarta egy lepedővel, aztán sorsára hagyta.

Miután a nő még másnap délután is ugyanabban a pozícióban feküdt a padlón, a férfi felhívta az élettársa fiát, hogy segítsen. A fiú nem sokkal később odaért és mentőt hívott. A nő pár nappal a kórházba szállítása után belehalt a sérüléseibe és a kihűlésbe. Ha 1-2 órán belül megkezdték volna az ellátását, akkor megmenthették volna az életét.

Az ügyészség emberölés, kapcsolati erőszak és személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat a férfi ellen.