Ezt a papírt küldte barátjának a kalocsai börtönbe, hogy az ne egy ruppótlan csövesként szabaduljon

Vágólapra másolva!
Egy férfi a korábbi rabtársának akart bejuttatni a kalocsai börtönbe több olyan lapot, amik bika droggal voltak átitatva. A drogot egy harmadik társuk vitte volna be a börtönbe egy külső munkáról.
Vágólapra másolva!

A drogkereskedelem miatt nem sokkal korábban szabadult férfi a kalocsai börtön egyik külső munkaterületére bika droggal átitatott lapokat juttatott be. A szigetelőszalaggal áttekert műanyag tasakban 49 kisebb, 5 nagyobb papírlap volt, amik kézzel, vagy géppel voltak teleírva.

A férfi a még egy évig börtönben ülő társának akarta bejuttatni, aki laponként 5 ezer forintért árulta volna.

A hasznon megosztoztak volna.

Forrás: Ügyészség.hu

A börtönben ülő férfi az egyik társát bízta meg azzal, hogy hozza be a csomagot a külső munkaterületről.

Cserébe ő ingyen kapott volna a lapokból. 2021 januárjában a rab a munkáról visszatérve be akarta csempészni a csomagot a börtönbe, de az őrök észrevették és hívták a rendőröket.

Az ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt emelt vádat a három férfi ellen, és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje őket börtönbüntetésre.