Brutálisan elhanyagolta a gyerekeit egy csornai pár

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egy csornai házaspár egyáltalán nem foglalkozott a gyerekeikkel, a legkisebb úgy ment óvodába, hogy fagyási sérülések voltak a lábán, nem tudott futni, és a hátán sem feküdni. A család olyan házban élt, ami alkalmatlan volt arra, hogy ott emberek lakjanak. A többi hat gyerek értelmi, érzelmi és testi fejlődését is veszélyeztették.
Vágólapra másolva!

Egy penészes, rendezetlen és veszélyes lakás két szobájában élt a férfi és a párja, a nő két nagykorú fia és kiskorú lánya, valamint a két közös kiskorú fiuk.

A gyerekek ápolatlanok voltak, a legkisebb gyerek úgy ment óvodába 2020 elején, hogy mindkét lábfején fagyási sérülések voltak.

Nem hallgatott a nevére, nem tudott futni, egyenesen a hátán feküdni. Úgy próbált meg kapcsolatot teremteni a társaival, hogy a hátukra mászott és beléjük harapott.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A nagykorú fiúk rendszeresen vitatkoztak részegen, ami rossz hatással volt a kisebbekre.

A kislány nehezen illeszkedett be az iskolába mert ápolatlan volt, rossz volt a problémamegoldó készsége. Megviselték a testvérei bántalmazásai, amiktől a szülők nem védték meg. Ezt mindig rájuk hagyták.

A szülők felszínesen viselkedtek a hatóságokkal, a házukat elárverezték, mert nem osztották be jól a fizetésüket.

Ezek után a család egy 30 négyzetméteres, lakhatásra alkalmatlan mellékhelyiségbe költözött.

A hatóságok tavaly novemberben kiemelték a gyerekeket a családból.

A szülők mindhárom gyerek értelmi, érzelmi, testi és lelki fejlődését veszélyeztették. Az ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a szülők ellen.

Az Origo korábban egy másik házaspárról is írt, akik elhanyagolták a gyerekeiket, csakúgy, mint egy kisbéri anya. Egy negyedik esetben egy 56 éves asszony úgy veszélyeztette a gyerekét, hogy a szeme láttára szúrta le az apját. Egy Kocson élő nő pedig a barátnője kamasz gyerekét vette rá arra, hogy lopjon.