Deutsch Tamás: Az EP baloldali többsége bármiben is mesterkedjen, megvédjük Magyarország szuverenitását

Szuverenitás, konferencia, Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány, Várkert Bazár, 2023.11.13., Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő
Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő
Vágólapra másolva!
Az Európai Parlament baloldali többsége bármiben is mesterkedjen, megvédjük Magyarország szuverenitását - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP) delegációjának vezetője Strasbourgban kedden.
Vágólapra másolva!

Deutsch Tamás, az Európai Parlament plenáris ülésének a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlenségének folyamatos veszélyeztetése, valamint az uniós finanszírozás feltételeinek nem teljesítése Magyarországon címmel tartott vitáját követően magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, hogy a magyar "dollárbaloldal" és az EP baloldali többsége a vitával ismételten arra teremtett lehetőséget, hogy Magyarországgal szemben büntető elképzeléseiket megfogalmazzák.

A magyar dollárbaloldal megrendelésére az Európai Parlament baloldali többsége által játszott piszkos hatalmi játszma egyetlen célja, hogy Magyarország semmilyen körülmények között se juthasson hozzá a jog szerint neki járó európai uniós forrásokhoz.

Célja, hogy olyan politikai hisztériát keltsen, amely majd nyomásként nehezedik az Európai Bizottság elnökének és tagjainak a vállára, hogy ebben politikai környezetben ne legyen mersze a tényeknek megfelelően megállapítani azt, hogy Magyarország a fejlesztési források lehívásához szükséges minden feltételnek eleget tett - mondta.

Megvédik Magyarországot

A Fidesz és a KDNP (Kereszténydemokrata Néppárt) európai parlamenti képviselői a vita során világossá tették, hogy bármekkora is a politikai nyomásgyakorlás Brüsszel részéről Magyarországgal szemben, a nemzeti egységet képviselve továbbra is azt az álláspontot képviselik, mely szerint a "háborús őrületnek" véget kell vetni Ukrajnában, azonnal tűzszünetre van szükség, a "migránssimogató" brüsszeli politikával szemben az illegális migráció megfékezésére van szükség; az Unió külső határait meg kell védeni, szembe kell szállni Brüsszel "genderideológiai őrületével", és a magyar gyermekvédelmi törvény megőrzése által védeni kell a gyermekeket - mondta.

- fogalmazott. A magyar választópolgárok megint világosan láthatták, hogy a Fidesz és a KDNP európai parlamenti képviselői kiállnak, a magyar érdekek védelmében, a "dollárbaloldal" európai parlamenti képviselői pedig kizárólag arra használják az uniós parlamentet, hogy a saját hazájuk ellen áskálódjanak - tette hozzá Deutsch Tamás.