A kormány feljelenti a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdatot

bajnai gordon, együtt, EP, európai parlamenti választás 2014, illusztráció
Bajnai Gordon a vendéglátók által épített, szélerőműves kutat csodálja. Bajnai Gordon, az Együtt 2014 szövetség vezetője, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, és Teket Melinda választókat látogatnak meg a körzetben, Mesterházy Attila és Egy nappal a 32-es szavazókörzetben megismételt bajai időközi önkormányzati választás előtt. Újságíró: Albert Ákos
Vágólapra másolva!
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter bejelentette, hogy a kormány feljelenti a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdatot. Az utóbbi szervezet komoly segítséget nyújtott a baloldal külföldről finanszírozott 2022-es kampányához.
Vágólapra másolva!

Miniszteri meghallgatásán képviselői kérdésre válaszolva Rogán Antal közölte:

A miniszter egy képviselő felvetésre elmondta, kérdezze meg a DatAdat cégtől (Bajnai Gordonhoz kötik a tulajdonosi kört) miért külföldön tárolják a magyar választói adatokat. Rogán Antal bejelentette: "ebben az ügyben feljelentést fogunk tenni, ez sem a magyar törvényi szabályozással, sem a GDPR-ral nem fér össze".

A kormány feljelenti a Bajnaihoz köthető DatAdatot Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Mint arról korábban beszámoltunk, a DatAdat és holdudvara mára teljesen átszőtte a külföldről finanszírozott magyarországi baloldalt. A cégcsoportnak számos külföldi vállalkozása van, a bécsiben például az amerikai Demokrata Párt emberei a többségi tulajdonosok. A cégháló működésében részt vesz a Gyurcsány-kormány hátországa, továbbá Bajnai Gordon és egykori titkosszolgálati minisztere is. A vállalat adatvédelmi aggályokat is felvető választási machinációi miatt a magyar hatóságok jelenleg is nyomoznak. A DatAdat nem kizárólag egy hatalomszerzési eszköz, hanem néhányak számára egy jól jövedelmező biznisz is.