Bujkál a baloldali színházi szövetség elnöke, a titkár magyarázkodik

Máté Gábor, színész, rendező, 2023
Budapest, 2015. október 22. A magyar színház- és filmművészet kategóriában Prima Primissima díjra jelölt Máté Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező Budapesten, a Katona József Színházban 2015. október 22-én. MTI Fotó: Czimbal Gyula
Vágólapra másolva!
Menekül a válaszadás elől a Katona József Színház példátlan botrányában Keszég László a Magyar Színházi Társaság elnöke. Amikor a Magyar Nemzet kérdezte, arra hivatkozott, hogy bemutatóra készül. 
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo beszámolt, jelentős kedvezménnyel vásárolhattak jegyet a Demokratikus Koalíció, azaz a Gyurcsány-párt tagjai a fővárosi fenntartású Katona József Színházban a novemberi előadásokra.

A botránnyal kapcsolatban a Magyar Nemzet megkereste a baloldali színházi szövetség, a Magyar Színházi Társaság elnökét is.

Keszég László azonban azzal a teljesen abszurd magyarázattal próbálta meg kihúzni magát a válaszadás alól, hogy hétfő reggel még nem hallott erről a példa nélküli esetről, és nem volt ideje ezzel foglalkozni, mert bemutatóra készül.

Egészen hihetetlen, hogy a Magyar Színházi Társaság elnöke nem hallott a példátlan botrányról.

Sokkal inkább úgy tűnik, próbálja hárítani a felelősséget, menekül a válaszadás elől.

Az elnök helyett így végül a Színházi Társaság ügyvezető titkára nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.

Vajda Márta a lapnak azt mondta, a színházak saját maguk dönthetik el, hogy kiknek adnak kedvezményt. Lehet szakmai jegy, de a fogyatékossággal élők vagy rossz anyagi lehetőségek között élők is kaphatnak ilyen támogatást. Gyakran van olyan, hogy felajánlanak kedvezményt a kerületben élőknek, ahol a színház működik, rendszerint nyugdíjasoknak.

– mondta Vajda Márta. „A Katona József Színház mint az egyik legjobban látogatott teátrum politikai ügyben nem foglalt eddig állást, bár erősen foglalkozik a jelen kérdéseivel, de nem pártszinten teszi” – magyarázkodott Vajda Márta zavarosan.

A Magyar Nemzet érdeklődésére, hogy mégis miért van az, hogy szinte kizárólag a baloldali narratíva fogalmazódik meg a társadalmat érzékenyíteni szándékozó előadásaikban, és olyanra is volt példa, hogy fideszes politikus vélt magánéletéről mutattak be darabot: "Nem gondolom, hogy kizárólag a baloldali narratíva jelenne meg a színházban, hiszen a hazaszeretettel ugyanúgy foglalkoznak, mint a globalizmussal".

Az üggyel kapcsolatban Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke úgy fogalmazott: bicskanyitogató, amit a Katona József Színház csinált.