Borzalmas idő várható a hétvégére

szeles idő, hideg, február, időjárás, Budapest
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Csütörtök
A többórás napsütést egyre több fátyolfelhő zavarja. Elszórtan záporeső előfordulhat. A déli szél délutántól megélénkül. 11-12 fok körül alakul a hőmérséklet.

Péntek
Erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és sokfelé várható kiadós mennyiségű eső, zápor. Néhol beágyazott zivatar is előfordul. A déli óráktól egyre nagyobb területen fokozódik viharossá az északnyugati szél. Erős lehűlés várható. 6-11 fok közé hűl a levegő.

Szombat
Az erős, olykor viharos szél hatására csökken a felhőzet, a legtöbb napsütés a középső tájakon lehet. Elszórtan fordul elő eső, zápor, a hegyekben akár hózápor. Mindössze 6-7 fok valószínű.

Vasárnap
Nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan kisebb eső is kialakulhat. Reggel már többfelé várható fagy, délután is csak 5-10 fok valószínű.

Hétfő és kedd
Borongós időre van kilátás. Hétfőn csak szórványosan, kedden többfelé csapadékkal. 6 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk délutánonként.