Vágólapra másolva!
Az egyedülálló Gondosóra program sok idősnek biztonságot és megnyugvást ad. A kormányprogram minden idős állampolgárnak segíthet a váratlan helyzetekben. A Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közösségi oldalán megosztott egy esetet, amikor az idős hölgyet a Gondosórának köszönhetően találták meg a vadonban.
Vágólapra másolva!

Manapság számtalan elektronikai eszközt használunk, a fiatalok gyakorlatilag mindent valamilyen kütyü segítségével intéznek – írja közösségi oldalán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A program hatalmas segítség lehet az idősek számára Forrás: Shutterstock

– hívják fel a figyelmet a bejegyzésben, hozzátéve, hogy fizetni nem kell érte, de adott esetben életet menthet.

Ahogy tette ezt a közelmúltban a Tolna vármegyei Szakcs külterületén, ahol egy idős nő tévedt el az erdőben.

– részletezik az esetet.

Magyarország Kormánya Európában egyedülálló módon elindította a Gondosóra programot, amelynek az a lényege, hogy minden 65 év feletti nyugdíjas ingyenesen, egy regisztrációt követően megkaphatja ezt az eszközt.