Itt vannak Gyurcsány trükkjei: ezekkel teszik tönkre Karácsonnyal Budapestet

Vágólapra másolva!
Jól látszik, hogy a baloldal semmit nem változott 2010 óta. Most is úgy kormányoznak Budapesten, ahogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon irányításával országos szinten is tették – mondta Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője az Origónak adott interjúban. Zila úgy látja, hogy Karácsonyék valós politikai és városüzemeltetési teljesítmény híján most is ügyeskedni kényszerülnek, ebben pedig Gyurcsány a nagymester. Hozzátette: eltüntették az előző városvezetés által örökül hagyott 214 milliárdos tartalékot, és az sem segített rajtuk, hogy a növekvő költségeket bőségesen ellensúlyozta a főváros adóbevételeinek nagymértékű növekedése. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy Karácsonyék azért hoznak létre új biciklisávokat Budapesten, hogy olyan konfliktusokat generáljanak, amelyektől azt remélik, hogy képesek mozgósítani a baloldali szavazókat. Zila János felhívta a figyelmet arra is, hogy Karácsonyék nemrég megtorpedózták egy olyan 17. kerületi bicikliút építését, amelyre uniós forrás állt rendelkezésre.
Vágólapra másolva!

Karácsony Gergely gyakorlatilag Gyurcsány Ferenc utasítására viszi csődbe Budapestet. A főpolgármester több százmilliós prémiumokkal tömi a bukott kormányfő haverjait, miközben a fővárosiaknak csak jegyáremelés, dugók és egy tervezett drasztikus vízdíjemelés jut. Miért csinálja ezt a baloldal?

Jól látszik, hogy a baloldal semmit nem változott 2010 óta. Most is úgy kormányoznak Budapesten, ahogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon irányításával országos szinten is tették. Valós politikai és városüzemeltetési teljesítmény híján most is ügyeskedni kényszerülnek, ebben pedig Gyurcsány a nagymester. Eltüntették az előző városvezetés által örökül hagyott 214 milliárdos tartalékot, és az sem segített rajtuk, hogy a növekvő költségeket bőségesen ellensúlyozta a főváros adóbevételeinek nagymértékű növekedése.

Idén 271 milliárd forintra számíthatnak iparűzési adóból és 48 milliárdnyi állami támogatást is kapnak, ami 130 milliárddal nagyobb bevételt jelent annál, amit a Tarlós István által irányított önkormányzat kapott 2019-ben.

Ha egy politikai erő ilyen többleterőforrással rendelkezik, akkor a választók azt várják, hogy az általa irányított településen jobb minőségű szolgáltatásokat kapjanak. Karácsonyék esetében azonban ez éppen fordítva van.

Több pénzt használnak fel, mégsem tudják úgy üzemeltetni a várost, ahogy azt korábban tapasztaltuk, sőt, a fővárosban káosz uralkodik.

Az emberek tehát joggal tehetik fel a kérdést:

A felől biztosak lehetünk, hogy a baloldali szereplők elköltötték, mert minden héten azon keseregnek, hogy a csőd szélén táncolnak. Amikor pedig azt látjuk, hogy a jelentős részben Gyurcsány köreiből rekrutálódott cégvezetők között 300 milliónyi közpénzt osztanak szét, akkor elkezd összeállni a kép.

Most újabb 50 milliárdos adósság trükkös felvételére készül Karácsony, amiben szintén kulcsszerepe van Gyurcsánynak. A módszer ugyanaz, mint amit Gyurcsány a 2006-os választás előtt csinált: különböző trükkökkel és csalásokkal az adósságot áttolta a választás utánra. Ha ezt meglépik, mi történhet Budapesttel?

Gyurcsány Ferenc első megszorító csomagjára azért volt szükség 2006-ban, mert

meghamisították az államháztartás számait, hogy becsapják a választókat.

A jól ismert trükkök százai tehát végül éppen az embereknek fájtak, hiszen már akkor adókat, járulékokat emeltek, és jelentősen növelték a rezsiköltségeket. Persze a baloldali vezetők már akkor is ügyeltek arra, hogy nekik maguknak mindez ne fájjon annyira. Emlékezetes, hogy

2007-ben néhány nagyvállalat, köztük a Gyurcsány Ferenchez köthető Motim, a Bige László-féle Nitrogénművek és más, külföldi tulajdonban lévő cégek a hivatalos aukción kialakult nagykereskedelmi árnál olcsóbban jutottak áramhoz. Most is éppen ez bontakozik ki.

A hangoztatott ígéretekkel szemben emelik a jegyárakat, a prémiumokon keresztül kifizetik az embereiket, közben a főváros és cégei, egyebek mellett a BKK, a tönk szélére jutottak, amikor pedig el kell számolni a pénzzel, jön az ügyeskedés.

A BKK idei – 50 milliárdra rúgó – adósságait egyszerűen áttolják a jövő évre. A keletkezett kárt tehát meg sem próbálják elhárítani, inkább tilitoliznak a számokkal a papírokon. Ráadásul a szereplők sem változtak: Gyurcsány Ferenc egykori minisztere, Draskovics Tibor jelenleg a BKK igazgatóságának tagja.

Karácsonyék nemcsak a fővárost, de a BKK-t is csődközeli helyzetbe sodorták. A baloldali városvezetés elmondása szerint Budapest rettentő nehéz helyzetben van. Meddig hihető, hogy nincs pénzük, miközben láthatóan prémiumok kifizetésére mégis jut?

Ahogy Margaret Thatcher mondta, az a baj a szocialista kormányzással, hogy mindig kifutnak mások pénzéből. Pontosan ezt látjuk ma Budapesten is. Fontos rámutatni, hogy a „mások" kifejezés alatt ebben az esetben a fővárosi embereket kell érteni, hiszen a Karácsony Gergely nevéhez fűződő gazdasági, városüzemeltetési és politikai csőd kárvallottjai éppen ők.

Dugó az Üllői úton Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Magyar Nemzet írt arról, hogy biztossá vált, hogy a Nagykörúton is kialakítják a vitatott pollerekkel elzárt kerékpársávokat, emellett azt is vizsgálják, hogy hová kerülhetnek még hasonló, úgynevezett Geri-karókkal elzárt sávok. A korábbi karók miatti felháborodás ellenére miért folytatják az ámokfutást Karácsonyék? Mit okozhat ez a döntés a főváros közlekedésében?

A „gerikarók" jelensége jól mutatja, hogy Karácsonyék közlekedéspolitikája nem egy átgondolt koncepción nyugszik. Látva, hogy még az egészségünket és életünket óvó mentőkkel is képesek ebben az ügyben vitába szállni, egyértelművé válik, hogy

a céljuk elsősorban az, hogy olyan konfliktusokat generáljanak, amelyektől azt remélik, hogy képesek mozgósítani a baloldali szavazókat. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy még több útszakaszon élnének a szóban forgó megoldással.

Azt, hogy a gyakorlatban mit okoznak a műanyag elemekkel elhatárolt sávok, mindenki megtapasztalhatja, ha az Üllői úton jár. Nemcsak az autók, de az ott közlekedő BKK-járat menetideje is jelentősen megnőtt, gyalogosként pedig rendre azzal szembesülünk, hogy a kerékpárosok a járdán jönnek velünk szembe, hiszen pontosan tudják, hogy az ún. pollerek nem garantálják a biztonságukat.

Lényegében minden közlekedő rosszul jár, a káosz pedig garantált. Ráadásul Karácsonyék nemrég megtorpedózták egy olyan 17. kerületi bicikliút építését, amelyre uniós forrás állt rendelkezésre.

A megítélt forrást az ő lépésük miatt kell visszafizetni, de ezáltal az is bebizonyosodott, hogy nem a kerékpárosok érdeke vezeti a kívül zöld, belül vörös baloldalt, hanem a saját politikai érdekei.

Karácsony Gergelyt Gyurcsány irányítja Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Meddig kell eltűrniük a budapestieknek ezt a pofátlan viselkedést?

Nagyon úgy tűnik, hogy Karácsony és a fővárosban mindent a kezében tartó Gyurcsány ambíciói között nem szerepel az általuk okozott káosz felszámolása, irányváltással pedig csak a jövő évben esedékes önkormányzati választás kecsegtet.