Tippek: így lehet elkerülni a tűzeseteket halottak napján

temető, halottak napja, budapest, magyarország, október 30., sír, sírok, Farkasréti, este
Vágólapra másolva!
A halottak napja előtt, a mécsesek, gyertyák gyújtásából eredő tüzek megelőzésére figyelmeztet az  Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. 
Vágólapra másolva!

A szakhatóság az MTI-hez eljuttatott közleményében arról is tájékoztatott, hogy

az elmúlt évben 98 alkalommal keletkezett tűz temetőkben vagy azok környékén.

A legtöbbször, 66 esetben a temető növényzete és a száraz avar kapott lángra.

Bár a legtöbb esetben csak néhány négyzetméteren pusztítottak a lángok, néhány helyen a temető melletti területre is átterjedtek, és többhektáros, kiterjedt szabadtéri tűz alakult ki. Összesen 330 ezer négyzetméternyi terület égett le; 17 alkalommal a temető területén kihelyezett szemetes gyulladt ki, 15 esetben pedig a sírhelyeken elhelyezett koszorúk égtek - áll a közleményben.

Sokan otthon is mécseseket, gyertyákat gyújtanak, ami lakástűzhöz is vezethet.

Tavaly is több esetben kellett riasztani a tűzoltókat ilyen tűzesetekhez.

2022-ben október vége és november eleje között 13 temetőben keletkezett tűz; ugyanebben az időszakban 12 lakóépületben csaptak fel a lángok kegyeleti gyertyák és mécsesek miatt.

Azt tanácsolják, hogy a temetői tüzek megelőzése érdekében tisztítsuk meg a sírhely környezetét a száraz falevelektől, elszáradt koszorúktól és virágoktól és csak hőálló mécsestartóban lévő mécsest gyújtsunk meg! A mécsest úgy helyezzük el, hogy a közelében ne legyen semmilyen éghető anyag, és ne tudjon felborulni. Az égő mécsest a sírtól való távozás előtt oltsuk el! A temetőben kihelyezett hulladékgyűjtőbe pedig ne dobjunk izzó, forró tárgyakat!.

A lakástüzek leggyakoribb oka, hogy az égő mécsest, gyertyát túl közel teszik valamilyen éghető anyaghoz.

Ha a gyertyát vagy mécsest egy tűzálló tálra, a gyúlékony tárgyaktól távolabb helyezzük, akkor az nem forrósítja át a környezetét, és nem vezet lakástűzhöz a megemlékezés. A meggyújtott gyertyát ne hagyjuk felügyelet nélkül - figyelmeztetnek.

A töklámpásokkal is vigyázni kell

Akik Halloweent ünnepelnek, és töklámpást készítenek,

ügyeljenek arra, hogy a lámpás ne tudjon felborulni, és ne legyen a közelében semmi, ami meg tud gyulladni.

Akik kültéren helyeznek el töklámpást, abba gyertya és mécses helyett elemes LED izzót tegyenek! Ez akkor sem okoz tüzet, ha a szél száraz faleveleket fúj oda vagy felborítja a töklámpást - olvasható az Katasztrófavédelem közleményében.