Óriási siker volt az idei turisztikai szezon Magyarországon

Balaton, strand
Vágólapra másolva!
2023 augusztusában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 6,7 millió vendégéjszakát töltött el 2,3 millió vendég. A vendégéjszakák száma 0,8 százalékkal magasabb, a vendégeké 3,8 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

A vendégéjszakák 63 százalékát a kereskedelmi szálláshelyek adták, ahol a forgalom alig változott (+0,1 százalék). A magán- és egyéb szálláshelyeken 2,1 százalékkal több vendégéjszakát regisztráltak, mint egy évvel korábban. A belföldi vendégek száma 10, a vendégéjszakáké 6,0 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest. A vendégek száma 1,3 millió, az eltöltött vendégéjszakáké 3,8 millió volt a turisztikai szálláshelyeken; ezen belül a kereskedelmi szálláshelyeken 841 ezer vendéget és 2,3 millió vendégéjszakát regisztráltak. Utóbbiak 59 százalékát szállodákban töltötték el, ahol a vendégéjszakák száma 6,2 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

A baloldali hergelés ellenére virágzik a magyar turizmus Forrás: Mediaworks

A magán- és egyéb szálláshelyeken eltöltött belföldi vendégéjszakák száma 6,6 százalékkal csökkent 2022 augusztusához mérten. A két legnépszerűbb turisztikai térségben, a Balaton és a Mátra-Bükk turisztikai szálláshelyein a belföldi vendégéjszakák 40, illetve 8,7 százalékát regisztrálták, Budapest részesedése 5,3 százalék volt.

A külföldi vendégek száma 6,0, a vendégéjszakáké 11 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. A turisztikai szálláshelyekre érkezett 1,0 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el, amelyek közül 704 ezer vendéget és 1,9 millió vendégéjszakát a kereskedelmi szálláshelyeken regisztráltak. Utóbbiak 66 százalékát szállodákban töltötték el, ahol a vendégéjszakák száma 9,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A magán- és egyéb szálláshelyeken eltöltött külföldivendég-éjszakák száma 18 százalékkal bővült 2022 augusztusához mérten. Budapest turisztikai szálláshelyein a külföldivendég-éjszakák 46 százalékát regisztrálták, a legnépszerűbb turisztikai térség pedig a Balaton volt, 23 százalékos részesedéssel.

Összesen 34 659 turisztikai szálláshely, ezen belül 3003 kereskedelmi, illetve 31 656 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket. A kereskedelmi szálláshelyek közül 1000 szálloda és 1203 panzió volt nyitva augusztus egy részében vagy egészében.

A kereskedelmi szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 84 milliárd forint volt, ez folyó áron 25 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. S

zéchenyi Pihenőkártyával folyó áron 14 százalékkal kevesebbet, 5,1 milliárd forintot költöttek a kártyatulajdonosok a kereskedelmi szálláshelyeken.

Január-augusztusban 29,1 millió, az előző év azonos időszakához képest 0,7 százalékkal több, vendégéjszakát regisztráltak a turisztikai szálláshelyeken. A belföldi vendégek 7,6 százalékkal kevesebb, a külföldiek 13 százalékkal több (15,8 millió, illetve 13,3 millió) vendégéjszakát töltöttek el a turisztikai szálláshelyeken.