Szijjártó Péter: Az Öböl menti arab országoknak nagy szerepük lehet a közel-keleti eszkaláció elkerülésében

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ománi Maszkatban az Európai Unió és az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) közös tanácsülésén (Fotó: Facebook/Szijjártó Péter)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ománi Maszkatban az Európai Unió és az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) közös tanácsülésén (Fotó: Facebook/Szijjártó Péter)
Vágólapra másolva!
Az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) országainak nagy szerepük lehet a közel-keleti eszkaláció elkerülésében, ezért most különösen fontos lenne, hogy az Európai Unióval szorosabbra vonja velük az együttműködését - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az ománi Maszkatban.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a 0tárcavezető az EU és a GCC közös tanácsülése után leszögezte: Európa súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe, keletről az ukrajnai háborúval, míg délről az erősödő migrációs nyomással, ráadásul Magyarországot mindkettő közvetlenül érinti speciális földrajzi elhelyezkedése miatt.

Rámutatott, hogy a migráció kiváltó okai a fegyveres konfliktusokban, háborúkban és a terrorizmusban keresendők főként, és a globális biztonsági helyzet alakulása kihatással van a migrációs nyomásra is.

"Amikor javul a globális biztonsági helyzet, akkor csökken az Európára háruló migrációs nyomás, amikor rosszabbodik a globális biztonsági helyzet, háborúk, fegyveres konfliktusok törnek ki, akkor a migrációs nyomás folyamatosan növekszik" - figyelmeztetett.

"Éppen ezért Európa sok más ok mellett abban érdekelt, hogy a világban zajló minél több fegyveres konfliktus minél előbb véget érjen, és megtaláljuk a békéhez vezető utat" - jelentette ki.

Szijjártó Péter súlyos aggodalmát fejezte ki az izraeli események miatt, és a lehető leghatározottabban elítélte a terrortámadást, amelynek nyomán szavai szerint most nagyon könnyen alakulhat ki hatalmas humanitárius katasztrófa a térségben.

- mondta.

Majd hozzátette, hogy ráadásul mindez a legrosszabbkor jött, ugyanis volt egyfajta "békedinamika" a Közel-Keleten, hosszú évtizedek kudarcos rendezési kísérletei után az Ábrahám-egyezményekkel olyan útra lépett a térség, amely reális lehetőségét kínálta a békének.

"Az elmúlt napok eseményei a korábbi béketörekvések során elért sikereket most zárójelbe teszik, és kőkeményen kell dolgozni azért, hogy ezek az eredmények ne vesszenek a semmibe" - hangsúlyozta.

Arra is kitért, hogy a nap folyamán kétoldalú tárgyalást folytatott bahreini kollégájával, aki személyesen írta alá annak idején a kapcsolatok rendezését célzó megállapodást Izraellel.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Forrás: Origo

"Ő is azt mondta, hogy minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy az elmúlt három évben ezen békedinamika során elért eredményeket legalább részben megőrizzük, vagy megőrizzük annak a reményét, hogy egyszer majd vissza lehessen találni erre az útra" - közölte.

Elmondta, hogy egyeztetett a kuvaiti, az ománi és a szaúdi külügyminiszterrel, valamint a katari külügyi államminiszterrel is, és mindenkivel egyetértés volt abban, hogy a nemzetközi közösség legfontosabb feladata most az eszkaláció elkerülésének biztosítása.

"Ehhez természetesen mindenkinek felelősségteljesen kell viselkednie. Minden országnak, minden nemzetközi szervezetnek felelősségteljes viselkedést kell mutatnia" - szögezte le.

A miniszter úgy vélekedett, hogy jelen helyzetben az Öböl menti arab országoknak nagy szerepük lehet, mint ahogyan korábban is fontos szerepet játszottak a törékeny közel-keleti térség stabilizálásában, és hozzájárultak számos konfliktus lezárásához.

"Reméljük, hogy ez a fajta stabilizáló, közvetítő szerepe az Arab-öböl országainak most is elő tud majd jönni, és számíthatunk rájuk abban, hogy az izraeli konfliktus eszkalációját meg lehessen előzni" - húzta alá.

Végül ezért felszólított az Európai Unió és az Öböl Menti Együttműködési Tanács közötti együttműködés szorosabbra vonására, olyan fontos ügyek lezárására, mint a vízummentesség és a szabadkereskedelmi szerződés.

"Reméljük, hogy sikerül elkerülni az izraeli konfliktus eszkalációját, mert ha ez a konfliktus eszkalálódik, akkor nagyon könnyen az emberiség történetének egyik legsúlyosabb humanitárius katasztrófájával állhat szemben a világ" - összegzett.