Szijjártó Péter: El kell kerülni, hogy államok közötti háborúvá szélesedjen az izraeli konfliktus

Horizontal Izrael Hamász
Izraeli katonák járőröznek a Gázai övezet határa mentén
Vágólapra másolva!
A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie a közel-keleti konfliktus eszkalációjának elkerülése érdekében, a legfontosabb az, hogy sikerüljön megakadályozni az államok közötti háború kitörését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanácsülésről beszámolva közölte, hogy

az izraeli válság kapcsán erős a megosztottság a tagállamok között.

Kiemelte, hogy a kormány álláspontja egyértelmű ebben a kérdésben is, eszerint teljességgel elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan, ha valakik rakéták ezreit lövik ki egy országra, emberek ezreinek halálát, szenvedését okozzák, túszokat ejtenek.

- szögezte le.

El kell kerülni az eszkalációt

- tette hozzá.

- fogalmazott.

Ki akarják hozni a magyarokat Gázából

Kitért a civil lakosság biztonságának fontosságára is: mind a tizenöt magyar állampolgárral tartják a kapcsolatot a Gázai övezetben, ahonnan jelen pillanatban lehetetlen a kijutás.

- mondta. Szijjártó Péter figyelmeztetett, hogy el kell kerülni a térségbeli országok stabilitásának meggyengülését is, ami különösen lényeges azok esetében, amelyek Európa segítségére vannak a migráció fékezésében, mint amilyen például Egyiptom.

- vélekedett.

Reagált a Várhelyit ért támadásokra

A miniszter támogatásáról biztosította Várhelyi Olivért, az EU szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosát az őt ért támadásokkal szemben.

- jelentette ki.

Izraeli rakétacsapásnak áldozatul esett unokatestvére holttestét öleli egy palesztin fiatal a Gázai övezet déli határánál levő Rafahban 2023. október 21-én. Forrás: MTI/AP/Hatim Ali

Aggasztó az antiszemitizmus erősödése

A miniszter aggodalmát fejezte ki az egyes nyugat-európai városok utcáiról készült, "riasztó" képekkel kapcsolatban.

- hangsúlyozta.

- mutatott rá.

- közölte.

- fűzte hozzá.