Szijjártó Péter szerint aki nem hajlandó beállni a brüsszeli fősodorba, azt azonnal Moszkva kémjének, Putyin barátjának titulálják

SZIJJÁRTÓ Péter
New York, 2023. szeptember 21. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a Mediáció Baráti Csoport miniszteri szintű ülésén New Yorkban 2023. szeptember 21-én. MTI/KKM
Vágólapra másolva!
Szlovákiai választási eredmények, európai uniós politikai kérdések, kapcsolatok Oroszországgal, energiabiztonság, ukrajnai háború és jószomszédi viszony – többek között ezekben a témákban kérdezte a Magyar Nemzet a külgazdasági és külügyminisztert. Szijjártó Péter elárulta azt is, hogy mit tenne azokkal a nagykövetekkel, akik beavatkoznak az adott ország belügyeibe. A tárcavezető világossá tette továbbá, hogy mi segítheti a svédek NATO-tagságát.
Vágólapra másolva!

"Ha lenne olyan nagykövet, aki bármilyen, az adott ország belpolitikáját érintő kérdésbe beleavatkozik, állást foglal, közös európai akcióban vesz részt az engedélyem nélkül, akkor természetesen azonnali hazarendelés a következmény."

Szijjártó Péter a Magyar Nemzetnek nemcsak a nagykövetek viselkedési kódexéről beszélt, ami szerinte kívánatos volna, hanem azt is elmondta, hogy a Magyarországon állomásozó külföldi diplomatákat miért fenyegette meg nyíltan.

Arra kérdésre, ő is érzi-e, amit a mainstream média egyre többször hangoztat,vagyis hogy a világ elfáradt az ukránok támogatásában, erősen fogalmazott a miniszter.

A Szijjártó Péterrel készült teljes interjút a Magyar Nemzetben olvashatják kedden reggel.