Szijjártó Péter: A magyar külpolitika szíve közepe továbbra is a nemzetpolitika

Szijjártó Péter, miniszter, interjú, külügy, háború, 2023.01.24.
Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter interjút ad az Origónak a háború és annak következményei kapcsán 2023. január 24-én, Budapesten
Vágólapra másolva!
A magyar külpolitika szíve közepe továbbra is a nemzetpolitika, amelynek keretében a kormány már több mint 60 ezer gazdaságfejlesztési pályázatot támogatott a szomszédos országok magyarlakta területein, ami 424 milliárd forintnyi beruházást indukált - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának ülésén leszögezte, hogy történelmi eseményekből fakadóan Magyarország és a nemzet határai nem esnek egybe, ezért fontos feladat a határon túli magyar közösségek erősítése.

Fontos a további fejlődés

- fogalmazott. Kiemelte, hogy ehhez hosszú távú stratégiára van szükség, de nem Budapestről kell megmondani, hogy mi a jó az érintetteknek, erről őket kell megkérdezni. Hozzátette, hogy ezt meg is tették, a válasz pedig úgy hangzott, hogy mindennek az alapja a gazdasági fejlődés, ezért indítottak gazdaságfejlesztési programokat Ausztrián kívül minden szomszédos országban. Aláhúzta:

a kormány összesen 60 121 gazdaságfejlesztési pályázatot támogatott 216 milliárd forinttal, ezek eredményeként 424 milliárd forintnyi beruházás jött létre a szomszédos államok magyarlakta területein.

- tájékoztatott. Úgy vélte, hogy a program sikeresnek bizonyult, "tipikusan win-win-win helyzetről" van szó, ezért Magyarország a határon túli gazdaságfejlesztési programokat a jövőben is folytatni fogja.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a határon túli magyar közösségek helyzete akkor jó igazán, ha jó az adott országgal az anyaország kapcsolata is.

Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter Fotó: Csudai Sándor - Origo

- szögezte le.

A kormány kiáll a kárpátaljai magyarok mellett

Üdvözölte, hogy idén minden szomszédos országgal történt előrelépés a kapcsolatban, vagy legalábbis nem következett be romlás. Szavai szerint egy kivétel van, Ukrajna ugyanis a kárpátaljai magyarok folyamatos jogfosztása miatt állandósult a konfliktushelyzet a felek között 2015 óta.

- jelentette ki. Arra is kitért, hogy ezt a kérdést a háború kirobbanásakor a kormány zárójelbe tette, viszont végül kénytelen volt módosítani ezen az álláspontján, amikor tavaly olyan törvényeket fogadtak el Kijevben, amelyek tovább rontották a magyar kisebbség helyzetét.

- figyelmeztetett. A miniszter úgy fogalmazott, hogy a közös sikertörténetek tudnak olyan bizalmi alapot adni ezekben a kétoldalú kapcsolatokban, amelyekre építve adott esetben a nehezebb kérdések is megnyithatók azzal a reménnyel, hogy azokat egyszer közös megelégedéssel rendezni lehet.

Fontos a határok átjárhatósága

Kulcsfontosságú kérdésnek minősítette a határok átjárhatóságát, hogy a szabályok betartásával utazók kulturáltan, lehetőleg rövid várakozási idővel és minél sűrűbben adódó lehetőségek mentén át tudjanak kelni Magyarország és a szomszédos országok határán. Rámutatott, hogy

2010 óta 33 új határátkelőhelyet adtak át, jelenleg 116 helyen lehet átlépni a határt, és ezen a téren is folyamatosak a fejlesztési programok.

Érintette a határon túli magyarlakta területeken beruházásokat végrehajtani kívánó hazai cégek támogatásának ügyét is, és tudatta, hogy ma 231 ilyen beruházás zajlik kormányzati támogatással.