Cipők miatt verekedett össze három férfi egy székesfehérvári üzletben – videó

Vágólapra másolva!
Egy testvérpár, valamint egy harmadik férfi verekedett össze egy székesfehérvári turkálóban, miközben a cipőket gyűjtötték össze nyitás után.
Vágólapra másolva!

A testvérek és férfi április végén, reggel várta a turkáló nyitását az üzlet előtt. Nyitás után elkezdték összegyűjteni a cipőket a polcokról. Amikor az egyik testvér és a férfi közel ért egymáshoz, a férfi eddig ismeretlen okból nekilökte a testvért a ruhás ládának.

Ezek után a testvér felkapaszkodott, majd nekiugrott a férfinak, akivel verekedni kezdtek.

Ekkor a másik testvér is odament és beszállt a verekedésbe, földre rántotta a férfit és többször megütötte.

Végül az eladók és a biztonsági őrök választották szét őket, majd hívták a rendőrséget.

Az ügyészség garázdasággal vádolja a férfiakat, akik beismerő vallomást tettek. Azt javasolják, hogy a bíróság tárgyalás nélkül hozzon döntést az ügyben.