Miért éppen a piros a tilos?

Vágólapra másolva!
Mindannyian megtanuljuk gyerekkorunkban, hogy a piros szín tiltást, veszélyt jelez, elfogadjuk és magunk is alkalmazzuk ezt a fajta rendszert a mindennapi életben. De vajon miért alakult ki ez a párosítás, egyszerű fizikai magyarázata lenne, vagy valami egészen más okra vezethető vissza?
Vágólapra másolva!
Forrás: shutterstock

Ha magunk elé képzelünk egy tiltó táblát, sokféle piktogram és szöveg jelenhet meg lelki szemeink előtt, de egy dolog biztosan közös; a piros szín. A munkavédelmi táblák e csoportja valamilyen tiltott tevékenységre hívja fel a figyelmet, a cél pedig mindenekelőtt a biztonságos környezet megteremtése. Épp ezért olyan lényeges a szembetűnő szín, a jel felületének legalább 35%-át a vörös színnek kell kitennie.

Mi, emberek, igen jó látással vagyunk megáldva, a színeket illetően legalábbis mindenképpen, ugyanis kevés állat képes ennyire sokféle színt ilyen élesen észlelni. Hozzánk hasonlóan például a majmok is színesben látják a világot, de érdekesség, hogy a bika, amit épp vörössel szokás hergelni, nem látja ezt a színt, egyszerűen csak az előtte lengetett textiltől bőszül fel.

Forrás: shutterstock

A kutatók szerint ennek evolúciós oka van. Az emlősök többségével szemben őseink messziről felismerték az erdős területeket, bennük pedig a táplálékforrást, azaz a gyümölcsöket, méghozzá az éretteket. Ehhez ugyanis hozzátartozik az is, hogy szokatlanul jól megkülönböztetjük a zöldet és a pirosat, vagyis egy szempillantással felismerjük, ami ehető, az éretlen gyümölcsökről pedig szinte tudomást sem veszünk.

Ennek természetesen van egy fizikai oldala is, tudjuk, hogy a piros a legnagyobb hullámhosszúságú szín, tehát más színekkel összehasonlítva kevésbé szóródik, ahogy áthalad a levegő molekuláin. Az eredmény? Meglehetősen nagy távolságból is koncentráltan látjuk a pirosat, és még ködös időben is viszonylag jól ki tudjuk venni, ha például egy tiltó tábla van előttünk.

Bármi áll is a háttérben, egész biztos, hogy a piros az tilos, a munkavédelem területén is. Amennyiben tiltó táblára lenne szüksége az ismert változatok valamelyikében, netán egyedi piktogrammal ellátva, a Donda Dekor Kft.-re számíthat!