Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium felvidéki központja Dunaszerdahelyen

Vágólapra másolva!
Az idei tanévben mintegy 125 diák tehetséggondozását végzi a Mathias Corvinus Collegium Dunaszerdahelyen megnyílt képzési központja, amely tartalmas szakmai programokkal is várja az érdeklődőket - írja a Mandiner.
Vágólapra másolva!

A Mathias Corvinus Collegium immáron 28 helyszínen kínál képzéseket, mintegy 7300 diákja számára. Legújabb, dunaszerdahelyi képzési központjában az idei tanévet 25 általános iskolás és mintegy 100 középiskolás kezdte meg.

A képviselet megnyitását nemzetstratégiai jelentőségű döntésnek nevezte Pomichal Krisztán, felvidéki ügyekért felelős igazgató. Hasonlóan kiemelt jelentőségűnek találja az MCC megjelenését a város és a régió életében Dunaszerdahely polgármestere. Hájos Zoltán elmondta: a Felvidéken is ugyanolyan okos, ügyes és rátermett fiatalok vannak, mint az anyaországban, akikkel érdemes foglalkozni, ennek eredményességére pedig az MCC képzései egyfajta garanciát jelentenek.

Az MCC dunaszerdahelyi központja Forrás: Mandiner

– fogalmazott a polgármester.

– fogalmazott köszöntőjében Szalai Zoltán. Az MCC főigazgatója kiemelte, hogy a tehetséggondozó intézménynél a kiválóságra való törekvés mindennek az alapja, de a tehetség arra is kötelez mindenkit, hogy a közösségéért, a szülőföldjéért, a nemzetéért is felelősséggel dolgozzon.

Szalai Zoltán elmondta azt is, hogy Dunaszerdahelyen mintegy 125 diákkal kezdték meg a tanévet, a többszörös túljelentkezések pedig azt igazolják, hogy jelentős az érdeklődés az MCC képzései iránt.

Ahogy a közéleti, társadalmi és kulturális kérdésekhez kapcsolódó programokra is várják az érdeklődőket, nemcsak Dunaszerdahelyen, hanem a többi között Pozsonyban, Komáromban, Érsekújváron, Párkányban, Rimaszombaton, Kassán és Királyhelmecen is. A következő hónapokban olyan neves szakértőket is vendégül lát majd az MCC, mint például Fa Nándor, hajótervező és vitorlázó, Varga Csaba hegymászó vagy Demkó Attila, biztonságpolitikai szakértő.