VV Fanni-ügy: az anyja megkapta az elrejtett millióit, amit nem talált meg a gyilkosa a lakásban

VV Fanni
Az utolsó VV Fanniról készült fotó. Novozánszki Fannit tavaly november óta nem találják, a megölésével B. Lászlót gyanúsítják.
Vágólapra másolva!
VV Fanni a meggyilkolása előtt nem sokkal kivette a bankból a közel 5 millió forintnyi spórolt pénzét és elrejtette a XIII. kerületi bérelt lakásában. Miután B. László elvitte a lakásból VV Fannit, próbálta megkeresni a pénzt, de nem találta meg. A hatóságok azonban megtalálták a pénzt és lefoglalták – írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

A gyilkosság miatt indított eljárás végén a bíróság úgy döntött, hogy a pénz VV Fanni szüleit illeti meg, amit már meg is kaptak. A szülők azonban nem örülnek felhőtlenül a pénznek, a lányukat szeretnék visszakapni.

"Hosszabb várakozás után a múlt hét pénteken a gyászoló szülők megkapták a pénz egy részét. Pontosabban azt, ami forintban volt. A svájci frankot akkor utalják majd át nekik, ha nyitnak egy ehhez szükséges számlát.

Hiába van szó több millió forintról, Katalin és a férje egyetlen pillanatig sem örültek, hiszen mindenüket odaadnák, ha lányukat még egyszer magukhoz ölelhetnék"

– mondta a Blikknek dr. Lichy József, a Novozánszki család jogi képviselője. Emellett a család megkapta Fanni autóját is, de nem tudják használni, mert a forgalmi abban a retikülben volt, amit B. László eltüntetett.

VV Fanni Forrás: Blikk

"Új forgalmit jelenleg csak Fanni nevére lehetne kiállítani, hiszen a halottá nyilvánítása hivatalosan még nem történt meg. Amennyiben egy polgári peres eljárásban ez megtörténik és kiállítják a halotti anyakönyvi kivonatot, akkor a közjegyző kiadja Fanni értékeit a családjának. Ekkor tudnak majd Katalinék új forgalmi engedélyt csináltatni" – tette hozzá az ügyvéd.

Ahogy korábban megírtuk, a prostituáltként dolgozó Novozánszki Fanni hat éve, 2017 november 20-án minden előjel nélkül eltűnt. Eleinte eltűntként kezdték keresni, azonban később már gyilkosság miatt nyomoztak a rendőrök, ugyanis

a társasház biztonsági kamerái rögzítették, ahogy B. László leviszi a mélygarázsba Fanni élettelen testét, berakja a bérelt kocsijába majd elhajt.

B. László a bíróságon Fotó: Polyák Attila - Origo

Ezek után B. Lászlót azzal vádolták meg, hogy meggyilkolta VV Fannit, a férfi ezt azonban az egész eljárás alatt tagadta. A nő holttestét a mai napig nem találták meg. A bíróság végül jogerősen 20 év börtönbüntetésre ítélte a férfit.

VV Fanni-ügy: enyhítette a bíróság gyilkos büntetését, sokkal hamarabb szabadulhathttps://www.origo.hu/itthon/20230517-b-laszlot-masodfokon-is-elitelte-a-birosag-vv-fanni-meggyilkolasaert.html#google_vignette