Óriási szél várható, több vármegyére kiadták a riasztást

Éjszakai vihar, zápor, időjárás, felhőszakadás, zivatar, Salgótarján, 2023.08.05., villámlás
Salgótarján, 2023. augusztus 5. Villámlás Salgótarján felett 2023. augusztus 5-én hajnalban. MTI/Komka Péter
Vágólapra másolva!
Széllökés veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Veszprém, Somogy, Tolna, Baranya, Fejér és Bács-Kiskun vármegyék egyes járásaira az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délután. Baranya, Tolna és Bács-Kiskun vármegye egyes járásaiban hevesebb zivatarok veszélye miatt is érvényben van a másodfokú riasztás.
Vágólapra másolva!

Az előrejelzés szerint pénteken egy gyors mozgású hidegfront vonul át az országon, amelynek környezetében, nagy területen óránként több mint 70 kilométeres széllökésekre kell számítani.A riasztással érintett járásokban a következő órákban a

várt legerősebb széllökések meghaladják az óránkénti 90 kilométeres sebességet.

A hevesebb zivatarok környezetében a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. A hidegfront mentén délután zivatarok, a déli, délnyugati országrészben heves zivatarok is kialakulhatnak.

A zivatarokat óránkénti 80-90 kilométeres sebességet meghaladó széllökések kísérhetik, a hevesebb zivatarokhoz 90-100 kilométer/órás lökések is társulhatnak.

Emellett apró szemű jég, illetve intenzív csapadék is kísérheti egyes gócokat. Estétől a légmozgás várhatóan jelentősen veszít erejéből és a zivatartevékenység átmenetileg megszűnik.

Az ország északi felén pénteken késő délutánig, estig további kiadós csapadék várható, összességében a nap végére néhol a 40-50 millimétert meghaladó mennyiség is összegyűlhet.

A kép illusztráció! Forrás: MTI/Komka Péter

Szombat hajnalban a délnyugati országrészben ismét kedvezőek lesznek a feltételek zivatarok képződéséhez, amelyeket felhőszakadás kísérhet.

Szombaton napközben is várható még az ország déli felében zivatar felhőszakadással, majd késő délutánra, estére ott is megnyugszik a légkör. A katasztrófavédelmi főigazgatóság szóvivője, Mukics Dániel azt javasolja:

Aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón.