Közel két tucat szélsőbaloldali radikális érkezett Budapestre, aztán több magyar embert félholtra vertek

Vágólapra másolva!
Napokon belül vádat emelhetnek az Antifa nevű szélsőbaldoli radikális szervezet több tagja ellen, akik napokon keresztül randalíroztak Budapesten, és közben több embert brutálisan összevertek. A sok sérült között négy súlyos is volt. Ahogy az egyértelműen látszik, egyre szélsőségesebbé válik a nemzetközi és a hazai baloldal, már nem csak az ideológiát terjesztik agresszív eszközökkel, február közepén a magyar fővárosba importálták a fizikai erőszakot is. Négy magyar embert vertek félholtra.
Vágólapra másolva!

A magát Antifának nevező német eredetű nemzetközi szélsőbaloldali mozgalom aktivistái Budapesten tervszerű akciók során félholtra vertek magyar állampolgárokat.

Köln, 2020. május 1. Forrás: PICTURE-ALLIANCE VIA AFP/VERWENDUNG WELTWEIT/CHRISTOPH HARDT/GEISLER-FOTOPRES

A radikális nézeteiről ismert Antifa nevű nevű szélsőbaloldali szervezet legalább 17 tagja 8 embert támadott meg Budapesten.

Hirtelen, hátulról rontottak rá ártatlan áldozataikra, minden előzmény nélkül, majd maszkban, viperával és kalapáccsal ütötték őket, aztán futva elmenekültek.

Mint kiderült, a támadók a ruhájuk miatt támadtak rá az emberekre. Úgy gondolták, hogy jobboldali nézetűek, és a kitörés napjára jöttek Budapestre.

A rendőrök mai sajtótájékoztatójukon elmondták, az ügyben lezárták a nyomozást, így hamarosan bíróság elé állíthatják a támadókat.

Csécsi Soma, szóvivő Fotó: Csudai Sándor - Origo

A külföldi banda először február 9-én, a Nyugati pályaudvarnál egy vonaton, aztán még ugyanezen a napon a Fővám téren követett el támadást.

Egy nappal később a XI. kerületi Gazdagréten, illetve a Bank utcában csaptak le a támadók. Az 5. támadásra február 11-én, éjfél után után történt az I. kerületben.

Az 5. támadásban 9-en sérültek meg, 4-en súlyosan.


Az áldozatok között magyarok és külföldiek is voltak. A budapesti rendőrök az utolsó támadás napján, február 11-én egy gyűlés helyszínének közelében felismertek három támadót, akiket még aznap a Teréz körúton el is fogtak, kihallgattak.

Amikor a ruhájukat átvizsgálták, vipera, kalapács, és egy gázspray került elő.

Forrás: Police.hu

Egy 38 éves olasz nőt, egy 29 éves német férfit, és egy 26 éves német nőt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették.

Az olasz nőt bűnszervezetben, bűnsegédként elkövetett életveszélyes testi sértéssel, a német férfit és nőt pedig bűnszervezetben való részvétellel gyanúsítják.

A banda tagjai közül ketten továbbra is letartóztatásban vannak, egyikük pedig bűnügyi felügyelet alatt áll.

A budapesti rendőrök a támadásoki után létrehoztak egy nyomozócsoportot, mely azonnal elkezdett együtt dolgozni a külföldi társhatóságokkal.

Az ügynek jelenleg három gyanúsítottja van, de további hat embert is azonosítottak, akiket jelenleg elfogatóparancs alapján keresnek.

Emellett további nyolc ember is a rendőrök látószögébe került, akik ellen a nyomozás folyamatban van.

A banda tagjai ellen napokon belül vádat emelhetnek.