Összeütközött két autó Szolnoknál, többen meghaltak

Vágólapra másolva!
Két ember meghalt, többen megsérültek kedden Szolnoknál, a 4-es főút és a Tölgy utca kereszteződésénél egy 12 óra körül történt közlekedési balesetben - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint egy személygépkocsi a szolnoki Tölgy utcából a 4-es főútra kívánt kikanyarodni, a manőver során elé kanyarodott a neki jobbról, a védett úton Budapest felől Debrecen irányába közlekedő gépkocsinak, és összeütköztek.

A baleset következtében a védett úton közlekedő kocsi vezetője és két utasa könnyű, valamint egy utasa súlyos sérülést szenvedett, míg

a kanyarodó autó sofőrje és utasa a helyszínen meghalt.

- közölte a rendőrség.

A baleset helyszínelését a rendőrök befejezték, az érintett útszakasz teljes szélességben járható - tájékoztattak.