Kétszer próbálta kirabolni ugyanazt az óbudai benzinkutat egy férfi

rabló, benzinkút, rablás, budapest
Vágólapra másolva!
A 22 éves férfi tavaly novemberben késsel fenyegetve rabolt ki egy óbudai benzinkutat, majd menekülés közben kirúgta az üzlet ajtaját. Azonban nem érte be ennyivel: két nap múlva visszatért, ám egy dolgozó megzavarta, így üres kézzel menekült el. A férfi letartóztatásban várja ítéletét.
Vágólapra másolva!

A férfi 2022. november 9-én hajnalban egy III. kerületi benzinkúthoz ment azért, hogy kirabolja a kasszát.

Arcát maszkkal eltakarva bement az üzletbe, majd egyenesen a pulthoz lépett, miközben elővett egy kést, és fenyegetni kezdte vele az eladót, miközben pénzt követelt tőle.

Az eladó megijedt, ezért átadta a férfinak a kasszában lévő több mint 300 000 forintot. A férfi ezután futva próbált elmenekülni a helyszínről, ám a benzinkút ajtaja nem nyílt ki.

Ezért nekirohant az ajtónak,

majd teljes erőből belerúgott, amitől az ajtó végül kiszakadt a helyéről, a férfi pedig elfutott. A rongálással közel 400 000 forintos kárt okozott.

Két nappal később, november 11-én este a férfi ismét megjelent ugyanannál az óbudai benzinkútnál,

hogy hasonló módszerrel pénzt szerezzen. Ez alkalommal is eltakarta az arcát, és úgy akart belépni az üzletbe, de

az egyik dolgozó rászólt, hogy vegye le a maszkot, ezért elmenekült.

Az ügyészség a férfi ellen fegyveres rablás, illetve rablás előkészülete miatt emelt vádat, és

fegyházbüntetés kiszabását javasolta.

A bíróság ügyészi javaslatra a vádemelés után is fenntartotta a letartóztatását, és novemberre tervezi az előkészítő ülést.