Nyugat-Európában pénzt akarnak elvenni a nyugdíjasoktól, Magyarországon a kormány segít az időseknek

Vágólapra másolva!
A Gyurcsány-Bajnai-kormányok a 13. havi nyugdíj leépítésével összesen 240 milliárd forintot vontak el 2,4 millió nyugdíjastól, ezzel szemben a jobboldali kormány pusztán 2023-ban 372 milliárd forintot fordított a 13. havi nyugdíj folyósítására, míg a novemberi nyugdíjkorrekcióra 190 milliárd forintot szán a kabinet – hívta fel a figyelmet Erdős Gergely az Origónak adott interjúban. A Századvég Alapítvány kommunikációs elemzési igazgatóhelyettese szerint a 2010 előtt regnáló szocialista-liberális kormányok politikájának egyik alappillére volt, hogy válsághelyzetben a legkiszolgáltatottabb, legelesettebb társadalmi csoportok – így a kiskeresetűek és a nyugdíjasok – terheinek növelésével igyekeztek a költségvetési lyukakat „befoltozni".
Vágólapra másolva!

Szerdai ülésén a kormány döntött a kiegészítő nyugdíjemelésről, amelynek részleteit már Orbán Viktor miniszterelnök is ismertette. Miért óriási segítség ez a nyugdíjasoknak a jelenlegi helyzetben?

Az orosz-ukrán háború elhúzódása, illetve az eredménytelen brüsszeli szankciós politika negatív gazdasági következményei szerte Európában, így Magyarországon is éreztetik hatásukat. Az állam fokozott szerepvállalása, illetve konkrétan

Novemberben közel félhavi, 78 ezer forintos többlettel számolhatnak a nyugdíjasok, ugyanis egyben kapják meg visszamenőleg az éves összeget. A Gyurcsány-kormányokhoz képest miért fontos, hogy a jobboldal a háború és az infláció ellenére sem elvesz, hanem ad az időseinknek?

A 2010 előtt regnáló szocialista-liberális kormányok politikájának egyik alappillére volt, hogy válsághelyzetben a legkiszolgáltatottabb, legelesettebb társadalmi csoportok – így a kiskeresetűek és a nyugdíjasok – terheinek növelésével igyekeztek a költségvetési lyukakat „befoltozni". E politika egyenes következménye lett, hogy a gazdasági válság mellett súlyos társadalmi válság alakult ki a 2000-es évek végén hazánkban. A polgári kormányzat – tanulva a bukott szocialista politika hibáiból – mind a koronavírus-járvány idején, mind napjainkban különös figyelmet fordít arra, hogy

ne azok fizessék meg a válság árát, akik erre a legkevésbé képesek.

A kép illusztráció! Forrás: Dreamstime

Nem lehet megtenni tisztességes, munkában megőszült emberekkel, hogy mégse kapják meg a nyugdíjat. A Gyurcsány-korszakban elvettek egyhavi nyugdíjat válság idején, mi viszont adunk a nyugdíjasoknakmondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken. Más országokhoz képest hogyan állunk e tekintetben?

A nemzeti kormány által bejelentett novemberi nyugdíj-kiegészítés abban a tekintetben is jelentős lépésnek mondható, hogy a nyugdíjkassza kiadásainak lefaragása több európai kormány napirendjén is szerepel. Franciaországban az elmúlt hónapokban a nagyvárosokat lángba borító és gyakran erőszakba torkolló tüntetéssorozatot láthattunk, melynek keretében az infláció, illetve a nyugdíjkorhatár emelése ellen tiltakoztak a francia választók. Ugyancsak tüntetésekhez vezetett Csehországban, hogy a kormánykoalíció a költségvetési kiadások csökkentése érdekében arról döntött, hogy a jövőben a nyugdíjak emelését már nem az inflációhoz mérten fogják számítani, továbbá a nyugdíjkorhatár emelése is tervben van.

A baloldali politikusok már elkezdték támadni az intézkedést. Egyrészt miért teszik ezt, másrészt segítsen kérem tisztába tenni, miért támadnak sokak azzal, hogy „nem jönnek ki a számok"?

A baloldal kommunikációs stratégiájának visszatérő eleme, hogy bizonyos kormányzati intézkedések meghozatalakor a gazdaság összeomlását, vagy legalábbis rendkívül súlyos költségvetési következményeket vizionálnak.

Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy éppen a balliberális tömb politikusai voltak azok, akik kormányzati pozícióban valóban az államcsőd szélére sodorták Magyarországot 2010 előtt.

Van arra valamilyen kimutatás, hogy 2010 óta milyen mértékben támogatta a nyugdíjasokat a kormány, ezzel szemben pedig mennyit vett el annak idején a baloldal?

Fontos hangsúlyozni, hogy 2011 és 2023 között a nyugdíjak összege közel 70 százalékkal nőtt, a vásárlóerejük pedig a 13. havi nyugdíj visszaépítésével körülbelül húsz százalékkal javult.

A Gyurcsány-Bajnai-kormányok a 13. havi nyugdíj leépítésével összesen 240 milliárd forintot vontak el 2,4 millió nyugdíjastól, ezzel szemben a jobboldali kormány pusztán 2023-ban 372 milliárd forintot fordított a 13. havi nyugdíj folyósítására, míg a novemberi nyugdíjkorrekcióra 190 milliárd forintot szán a kabinet.