Ennyi volt az nyárias ősz, mutatjuk, mikor jön a lehűlés

eső, vihar, főváros, Budapest, zápor, időjárás, 2023. 08. 19.
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése: 
Vágólapra másolva!

Ma változóan felhős időnk lesz reggelig több felhővel, utána fátyolfelhők szűrte napsütéssel. Északkeleten a hajnali, reggeli órákban szórványosan lehet eső, zápor. A déli szél megélénkülhet.

24-25 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szombaton a párafoltok megszűnése után gyengén felhős, napos időre számíthatunk. Estétől aztán északnyugat felől megkezdődik a felhősödés. Megerősödik a délnyugati majd az északnyugati szél.

Búcsúzik az idei vénasszonyok nyara, utoljára még 25 fok köré emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap erősen felhős, vagy borult lesz az ég, csak este észak felől csökken a felhőzet. Északon szórványosan, máshol sokfelé várható eső, zápor. Reggel 15,

délután már csak 10 fok körül alakul a hőmérséklet. Markáns lehűlés érkezik, erős széllel.

Hétfőn többórás napsütés valószínű felhőátvonulásokkal. Csak elszórtan lehet zápor.

Reggel 3, délután 14 fok körüli értékeket mérhetünk.

Kedden erősen megnövekszik a felhőzet, délutántól eső, zápor is lehet.

Mindössze 11-12 fok körül várható a csúcsérték.