Egy év alatt 745 embert mentettek meg a mentősök

Budapest, 2023. március 27. Új mentőautók az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Markó utcai központja előtt 2023. március 27-én. Tovább folytatódik a mentőszolgálat 2010-ben megkezdett korszerűsítése, most újabb 33 mentőautó beszerzésére nyílt lehetőség 1,5 milliárd forint értékben - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A mentőknek az elmúlt évben 745 embert sikerült közterületen újraéleszteniük, amihez hozzájárult a helyszínen tartózkodó járókelők lélekjelenléte és a SzívCity közösségi újraélesztő applikáció használata - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) hétfőn az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Az újraélesztés nemzetközi napján küldött közleményükben azt írták: mindez a 2144 utcai, megkezdett újraélesztésből több mint 30 százalékos sikerarányt (az előző évihez képest is mérhető növekedést) jelent, ami nemzetközi összehasonlításban is magas értéknek számít.

Kiemelték:

az életmentés sikerének legfontosabb feltétele a gyorsan megkezdett mellkaskompresszió, valamint a defibrillátor lehető leghamarabb történő alkalmazása.

Az újraélesztés módszerét a mentők rendszeres "Hősképzésein" bárki elsajátíthatja - tették hozzá.

A mentőszolgálat október 16-án, az újraélesztés nemzetközi napján is várja az érdeklődőket egy

ingyenes életmentőképzésre a vármegyeszékhelyi mentőállomásain.

A mentők köszönetet mondanak azoknak az elsősegélynyújtóknak, akik a legnehezebb helyzetekben is mertek és tudtak cselekedni - olvasható a közleményben.